<p>A közigazgatásilag Lekenyéhez tartozó Tibában és a Szoroskő túloldalán található Jabloncán játszóteret építettek. Mindkét falu polgármesterei pályázat útján jutottak annyi pénzhez, hogy egy kisebb játszóteret fel tudjanak építeni.</p>
Faluhelyen is kell a játszótér
Tibából a gyerekeknek a forgalmas, E 50-es úton kellett átmenniük, ha a lekenyei játszótérre szerettek volna eljutni. A Konto Orangehoz benyújtott pályázatnak ez volt a fő indoklása, amely révén a falu megkapta a 36 ezer koronás (1195 €) támogatást. A községnek 20 százalék önrészt kellett vállalnia, amit az önkéntes munkával, az ács- és asztalosmunkákkal biztosítottak. A pályázati pénzből a szükséges faanyagot, festékeket és egyéb kellékeket vásárolták meg. A játszótér elemeit ügyes kezű helyi mesterek készítették.
A tereprendezésből, festésből, szépítésből a lakosok is kivették a részüket. De nem csak a felnőttek segítettek a játszótér kialakításában. Tibában a gyerekek is nagy részt vállaltak, hiszen ők festették le a kerítést, és néhány elemet is.
Megépült egy többfunkciós faházikó, amely kilátó, mászóka, kötélhágcsó, két hinta tartószerkezete, csúszda és pihenőhely is egyben. Mögötte kapott helyet a mérleghinta, a sarokban pedig egy kis homokozó van, kerítéssel elkerítve. A játszóparkban négy pihenőpadot is elhelyeztek.
Minden játszóelem természetbarát anyagból, fából készült. A játszóteret körülölelő kerítésekre nádszőnyeget erősítettek, amelyre mesefigurákat festettek a gyerekek és a fiatalok. A lakosok díszcserjét, virágokat, rönkfát adományoztak, utóbbiból virágláda készült, az ünnepélyes átadáskor pedig süteményt hoztak. (kov)
A teljes cikk hétfői nyomtatott kiadásunkban olvasható.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.