Épül a D1-es Budamér és Magyarbőd közti szakasza

Tarcvajkóc (Vajkovce) |

<p>Csütörtökön ünnepélyes keretek között lefektették a D1-es autósztráda Budamér (Budimír) és Magyarbőd (Bidovce) közti szakaszának alapkövét.&nbsp;</p>

A szakasz az Eperjest és Kassával összekötő autópálya folytatása Nagymihály felé, mely befejezése után a D1-es autópályát fogja összekötni a Miskoc felé vezető R4-es gyorsforgalmi úttal.

Az új szakasz az Ukrajna, a Magyarország, a Rozsnyó, illetve az Eperjes felől érkező forgalomtól szabadítja fel a keleti nagyváros útjait. A 15,46 kilométeres útszakasz a szlovák Nemzeti Autópálya Társaság (Národná Ďialničná Spoločnosť) megbizásából készül, a munkálatokat a Skanska a. s. végzi. Az átadást 2019 decemberére tervezik, a mintegy 198 millió eurós befektetést pedig európai úniós forrásokból, illetve állami költségvetésből fedezik. Kiderült, hogy a kivitelezést a tervezett vonalon lévő Tarca folyó nehezíti, mert gyakran megárad és elönti a térséget, ezért a folyó völgyén 560 méter hosszú híd fog átívelni. Az autósok legalább 15 percnyi utat megspórolhatnak, ha nem kell keresztülhajtaniuk Kassán. Az alapkőletételkor Érsek Árpád közlekedésügyi miniszter is jelent volt. A már évek óta befejezésre váró, Kassa és Pozsony közti autópálya befejezéséről is nyilatkozott: „Mindent elkövetünk, hogy 2020-ra a Nagyturány (Turany)–Gombás (Hubová) szakasz kivételével az összes út építését befejezzük” – mondta Érsek Árpád.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?