Energiatudatos padokat tettek ki Dél-Komáromban

Dél-Komárom |

<p>A Magyar Energia Hivatal egyik közösségi portálon indított, tudatos energiafelhasználást célzó akciójának köszönhetően két, napenergiával megvilágított köztéri padot helyeztek el szerdán a Szabadság téren – tájékoztatta lapunkat Radics Gábor, a dél-komáromi városi hivatal kommunikációs főtanácsadója.</p>

 

A padokat Horváth Péter, a Magyar Energia Hivatal elnöke és Molnár Attila polgármester adta át.

„A Takarékoskodj a Föld energiájával! elnevezésű kampány keretében átadott köztéri bútorok azt jelképezik, hogy a település lakói energiatudatos fogyasztók – mondta. – A padok fény- és mozgásérzékelőkkel vannak ellátva, vagyis a világítás csak akkor működik, ha szükség van a fényre.” Molnár Attila megköszönte a polgárok példaértékű összefogását, aminek köszönhetően a városba kerülhettek ezek a padok. Rámutatott, hogy a városvezetés elkötelezett a megújuló energia minél szélesebb körű felhasználása terén. Ezt a célt szolgálja a geotermikus energia felhasználására kiírt pályázaton való részvétel is; ha sikeresek lesznek, éves szinten több tízmillió forint fűtésdíjat spórolhatnának meg.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?