Elütött egy fiatal lányt, lelépett a helyszínről

01
Kassa |

Súlyos kimenetelű közúti baleset történt tegnap este a keleti nagyváros egyik forgalmas utcáján. Az eddigi információk szerint egy ismeretlen sofőr elgázolt egy gyalogátkelőhelyen áthaladó 18 éves lányt, majd bármiféle segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről.

Érdekes

FRISSÍTÉS:

Lapunk – meg nem erősített – információi szerint a rendőrségnek sikerült megtalálnia azt az autót, amellyel a gázolást elkövették. Az összetört jármű jelenleg a téhányi (Ťahanovce) lakótelepen áll.

01

Korábban:

A súlyos balesetre azon a kétsávos Južné nábrežie nevű úton került sor, melyen a nap túlnyomó részében több ezer személy- és tehergépjármű halad át. Mivel az út a város körgyűrűjének részét képezi, abban a pontban, ahol a balesetre is sor került, 70 km/h-s sebességkorlátozás van érvényben. A kassai Korzár tegnap esti értesülései szerint a helyszínről elmenekült sofőr egy 18 éves fiatal lányt gázolt el autójával, aki éppen az egyik benzinkúthoz közeli gyalogátkelőn haladt át. A baleset pontos körülményei jelen pillanatban ismeretlenek, azonban Jana Mésárová, a Kassai Kerületi Rendőr-kapitányság lapunknak adott tájékoztatása szerint intenzíven keresik a cserbenhagyásos gázolót.

„Az eddigi információk szerint a baleset nem sokkal este kilenc után történt a Viničná buszmegálló közelében. A súlyos sérüléseket szenvedett hölgyet azonnal kórházba szállították. A rendőrség fokozott erőkkel keresi a sofőrt

– közölte lapunkkal Jana Mésárová rendőrségi szóvivő. 

Mivel egy kimondottan felháborító balesetről van szó, a hír már a baleset utáni percekben futótűzként terjedt a közösségi portálokon. Az egyik közlekedési csoportban többen is azt írták, hogy egy fekete színű Škoda Octaviát láttak elhajtani a baleset helyszínéről, de nagyon sokan azt kérték az emberektől, hogy ha pontosabb információjuk van, azonnal értesítsék a rendőrséget.

„A nő életveszélyes sérülést szenvedett. A kórházba szállítását követően sürgős műtéten esett át, állapotát jelenleg az intenzív osztályon stabilizálják” – tájékoztatta lapunkat Ladislava Šustová, a kassai Louis Pasteur Egyetemi Kórház (UNLP) szóvivője.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?