Nemcsak tömbházban, hanem sorházban is lehet lakást igényelni (A szerző felvétele)
Elmaradt az árverés
Árverést hirdettek a végrehajtás alatt álló községi lakásokra, de több a kiadó lakás, mint az érdeklődő. A nem fizető lakók még mindig gondot okoznak.
Szeptemberben tartottak lakógyűlést Alsóhatáron, hogy a végrehajtás alatt álló községi bérlakások egyre sokasodó problémájára megoldást találjanak.
Felgyülemlett problémák
Az Állami Lakásfejlesztési Alap (Štátny fond rozvoja a bývania) támogatásával felépített lakások nagy része üresen, leélt, elhanyagolt állapotban áll. Az egykori bérlőket azért lakoltatták ki, mert nem fizették a lakbért, a lakók azt mondták, azért nem fizettek, mert senki sem foglalkozott a felmerült problémákkal. Másfél évvel ezelőtt adtunk hírt róla, hogy nincs fűtés, beázott a tető, nem volt világítás a folyosókon, a falak nedvesek, penészesek voltak. A börtönbüntetését töltő polgármestert, Dora Ferencet Culinka László alpolgármester helyettesíti, aki a szeptemberi lakógyűlésen hangsúlyozta, a nem fizető bérlők miatt 2019-ben 20 ezer euró volt a hiány, ami mostanra 40 ezer euróra emelkedett. A lakbért a még meglévő lakók a végrehajtónak fizetik, ugyanis a község nem törlesztette a lakásakaptól felvett támogatást.
Körvonalazódó megoldás
Májusban a képviselő-testület úgy határozott, hogy a község megbízza a gútai székhelyű GRAND ingatlankezelő Kft.-t (GRAND, správa bytových domov s.r.o.), rendezze a lakásokkal kapcsolatos problémákat. A vállalat képviseletében Gabriel Szabó ügyvéd vázolta fel az elképzeléseket, a lehetséges megoldásokat a szeptemberi lakógyűlés nagyjából harminc résztvevőjének. Az ügyvéd akkor kifejtette, tizennyolc lakás van nagyon rossz állapotban, de a többiben is van mit javítani. A bérlőknek elmondta, minden lakást egyenként fognak átvenni, hiszen mindegyik specifikus, szinte nincs két egyforma probléma. A nyár folyamán minden lakót értesítettek a változásokról, egyebek mellett szeptembertől 70 euróra emelték a karbantartási és javítási alap díját, ami nagy felzúdulást keltett. A bérlők egy része azóta ezt az összeget fizeti, mások viszont úgy döntöttek, addig, amíg a változásokról nem írnak alá velük szerződést, nem fizetik be a nagyobb összeget.
Nincs előrelépés
Egyikük elmondta, semmilyen előrelépés nem történt, sem a község, sem az ingatlankezelő részéről nem kereste őket senki, hogy az ígéret alapján egyénileg foglalkozzanak a problémáikkal. Gabriel Szabótól, az ingatlankezelőtől megtudtuk, jelenleg a legfontosabb céljuk, hogy minél több olyan lakást bérbe adjanak, amelyek erre alkalmasak, hogy a befizetett bérleti díjból, valamint a karbantartási és javítási alapból elkezdhessék a lakások felújítását. “A lakások nincsenek jó állapotban, ha laknának bennük, jobb állapotban lennének. Azok ellen, akik nem fizetik a lakbért, fel fogunk lépni, felbontjuk a bérleti szerződést és el kell hagyniuk a lakásokat” - fejtette ki. Szerdán késő délutánra árverést hirdettek a lakásokra, de kevesebb volt az érdeklődő, mint amennyi a felkínált lakás. “Talán későn, talán nem megfelelően hirdettük ezt a lehetőséget. Azok, akik érdeklődtek, megkapták a bérlakásokat. Továbbra is kínálni fogjuk a többi, jelenleg üresen álló lakást, még legalább 25-30 kiadó” - tette hozzá az ingatlankezelő. Öten választottak a szerdai lakásmustrán, akikkel meg is egyeztek, a hatodik még gondolkodási időt kért.
Tisztázatlan feltételek
Az egyik érdeklődő már korábban, szeptember végén, a községi hivatal alkalmazottaitól átvette az egyik lakás kulcsait, párjával azóta ki is festettek és takarítottak. Szeretnének beköltözni, de hiába várnak a bérleti szerződésre, a községi hivatalban az ingatlankezelőhöz irányították őket, ő viszont azt mondta nekik, hogy ha a községi hivatal adta ki a lakást, akkor ott intézzék a szerződést. “Azért jöttünk az árverésre, hogy szemebesítsük a két felet, mert mindketten mást állítanak. Tisztázni szeretnénk a feltételeket. Azért szeretnénk Alsóhatáron lakni, mert Pereden nincs üres bérlakás, a várakozási idő 1-2 év, a párom apukája lakott itt, az ő lakását szerettük volna kivenni. Meg is kaptuk, de mivel sem fűtés, sem szerződés nincs, nem tudunk beköltözni” - mondta el a peredi születésű érdeklődő, aki hozzátette, mivel elmaradt az árverés, csak az utcán váltottak néhány szót Gabriel Szabóval, nem kaptak választ a kérdéseikre, ezért majd személyesen keresik fel őt és a községi hivatalt.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.