Elkezdődött a Hídünnep Párkányban

Párkány/Esztergom |

<p>A Mária Valéria hidat bemutató kiállítással és filmvetítéssel kezdődött tegnap Párkányban a 10. Hídünnep. Az ünnepség ma és holnap is folytatódik.</p>

Párkányban és Esztergomban is különféle programok, zenés és táncos produkciók, koncertek várják az érdeklődőket.
Ma 11 órakor ünnepi képviselőtestületi ülést tart a párkányi önkormányzat, ahol átadják a Pro Urbe-díjat is. A kitüntetés idei várományosa Burján László esperes. 14 órától gyermekműsorok várják a legkisebbeket, és kinyit a borsétány is. A Hídünnep ünnepélyes megnyitója 16 órakor Esztergomban lesz. Az ünnepségen Párkányt Ján Oravec, Esztergomot Tétényi Éva polgármester képviseli. Ebben az időben Párkányban Vadkerti Imre előadásában csendül fel a Híd dal. 18 órától Esztergomban a Felvidéki Rockszínpad előadását, Párkányban Vadkerti Imre és Derzsi György zenés műsorát élvezheti a közönség. Esztergomban 21 órától az R-Go együttes szórakoztatja az érdeklődőket.
Holnap 13 órakor kezdődik a Hídfutás. A futók Esztergomból indulnak, és a Mária Valéria hídon áthaladva érkeznek meg a párkányi termálfürdőhöz. A hídon a verseny ideje alatt forgalomkorlátozással kell számolni. 14 órakor kezdődik a hagyományos Párkányi Duna Menti Folklórfesztivál, amelyen idén részt vesznek a testvérvárosok képviselői is. Esztergomban holnap délután helyi és környékbeli amatőr zenészés táncos csoportok szórakoztatják a nagyérdeműt. 20 órakor Párkányban a 100 Folk Celsius, Esztergomban Kálloy Molnár Péter és zenekara lép színpadra.
Az esztergomi civilek összefogásnak köszönhetően vasárnap a királyvárosban kirakodóvásár, kézműves foglalkozások, játszóház, sétahajózás és változatos kulturális illetve szórakoztató program várja az érdeklődőket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?