Elkapták az egyik kassai rémhírkeltőt

Kassa |

<p>A 61 éves, korábban többször is büntetett, kassai M. S. idén már hatszor jelentett telefonon hamis bombariadót a kassai bíróságokon.</p>

A rendőrség szeptember 18-án kapta el az illetőt a kassai kerületi bíróság előtt, röviddel az utolsó hívása után.  A gyanúsítottól lefoglaltál a mobiltelefont, melyről a hívásokat intézte. A mobilban egy Koszovóban vásárolt SIM kártya volt. A férfi ellen súlyos gazdasági bűncselekmény miatt indult egyszerre három eljárás is, 15 éves börtönbüntetés fenyegette. Nagy volt rá az esély, hogy a bíróság döntést hoz az ügyében, és börtönbe kell vonulnia. A rendőrség feltételezése szerint a férfi a hívásokkal az ítélethirdetést próbálta elodázni.  Az illetőt őrizetbe vették, rémhírkeltés miatt akár nyolc évet is kaphat. Az általa okozott kár összege eléri a 77 363 eurót. Az ügyész indítványozza a vagyonelkobzást.  Kassa megyében idén már 25 bombariadó történt, ebből 20 Kassa városában, azon belül 18 a kassai bíróságokon. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?