Egyre több az érdeklődő a vasárnapi iskola iránt

Nagykapos |

<p>Akár havonta kétszer is tarthatnak foglalkozásokat a Nagykaposi Magyar Közösségi Házban működő vasárnapi iskolában, ugyanis a legutóbbi, decemberi összejövetelre a vártál jóval több gyerek jött el.</p>

Gabri Rudolf, az intézmény vezetője lapunknak elmondta, az első ilyen játékos oktatást a magyarországi Vasárnapi Iskola Alapítvány (VIA) munkatársai vezették, a következőt a sárospataki közép- és alapiskolai pedagógusok, decemberben pedig a helyi aktivisták és tanítók. A foglalkozások előtt a magyar ház munkatársai végigjárták a régió községeit, hogy felmérjék, van-e elegendő érdeklődő egy ilyen iskola iránt. Az Ung-vidéki községekből származó gyerekeket – és az őket kísérő szüleiket – a magyar ház által bérelt kisbusz ingyen szállította Nagykaposra, majd a foglalkozások végeztével haza. Az első rendezvényre ugyan a vártnál kevesebb gyerek érkezett, ám a tapasztalatok így is biztatók voltak. A gyerekekkel folytatott beszélgetések során kiderült, néhányan ma már csupán a nagyszüleikkel beszélnek magyarul, többen az óvodában, az iskolában sem használják az anyanyelvüket.

A decemberi rendezvényre már annyian jelentkeztek, hogy a magyar ház által bérelt kisbusznak kétszer kellett fordulnia, és ha a gyereklétszám tovább nő, a szervezők havonta kétszer is tartanának foglalkozást. Az anyagi háttér adott, a költségek fedezésére Áder Jánostól, Magyarország köztársasági elnökétől kaptak támogatást a szervezők. Az intézményvezető hangsúlyozta, a vasárnapi iskolába olyan gyerekek jelentkezését várják, akik annak a hat régióbeli községnek valamelyikében élnek, amelyekben hosszú ideje nem folyik anyanyelvi oktatás.

A magyar házban augusztusig minden hónapban szerveznek foglalkozásokat, a szervezők azonban azt szeretnék elérni, hogy a jövőben az érintett községekben kialakuljanak azok a magyar közösségek, melyek a vasárnapi iskola oktatóival együttműködve akár helyben is szerveznének ilyen rendezvényeket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?