Egyre terjed az akut felső légúti megbetegedés és az influenza

koronavírus

10,3 százalékkal nőtt a múlt héten az akut felső légúti megbetegedésben (ARO) szenvedők száma. Az influenza és az influenzaszerű megbetegedések előfordulása 17,7 százalékkal emelkedett – tájékoztatott a Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ).

A hét folyamán 42 418 felső légúti megbetegedésben szenvedő pácienst regisztráltak. A legtöbb fertőzött Kassa megyében, a legkevesebb Trencsén megyében volt. A legtöbb beteget az öt év alatti gyermek korcsoportjában regisztrálták. „A betegség lefolyása 1163 páciensnél járt komplikációval, ami az összes felső légúti megbetegedésben szenvedő beteg 2,7 százalékát teszi ki” – tette hozzá a hivatal.

A 42. héten összesen 3586 influenzás esetet jelentettek, ami az összes ARO-fertőzött 8,4 százalékát teszi ki. A legtöbb fertőzöttet Nagyszombat, a legkevesebbet Pozsony megyében regisztrálták. A legtöbb fertőzött az öt év alatti gyerekek korcsoportjában volt.

Az ÚVZ tájékoztatása szerint összesen 13 oktatási intézményben – tíz óvodában és három alapiskolában – szünetel a tanítás.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?