Régió

Egyetemisták voltak a pozsonyi gázolás áldozatai

Többen az első egyetemi napjukat kezdték volna.
author
ÚJ SZÓ ONLINE

2022. október 3. 11:45

f
- TASR/AP-felvétel

A baleset röviddel 22:15 óra előtt történt. A részeg sofőr 1,6 ezrelékes alkoholszinttel a szervezetében hajtott a Zoch utcai buszmegállóban várakozók közé. A balesetben négyen életüket vesztették, akik Roman Mikulec belügyminiszter szerint főiskolás diákok voltak, többen ma, hétfőn (10.3.) kezdték volna meg első tanítási napjukat. „Nem tudom, ezzel hogyan birkózzam meg” – mondta Mikulec.

A belügyminiszter hozzátette, támogatja, hogy a balesetek okozói súlyosabb büntetést kapjanak.

Az információk szerint a részeg sofőr a Szlovák Siketlimpia Bizottságának tagja, Dušan Dědeček volt, aki fiával, Lukáš Dědečekkel utazott, ő szintén a bizottságnál dolgozik ellenőrként, nála 1 ezrelékes alkoholszintet mértek.

A baleset hat sérültje közül, ketten mesterséges altatásban vannak, és az életükért küzdenek. A sofőrt gerincsérüléssel szállították kórházba, fiát a helyszínen ellátták.
 

Galéria
A tragédia négy áldozatot követelt.
A pluska.sk információi szerint a részeg sofőr, aki a balesetet okozta, a Siketlimpiai Bizottságának tagja, Dušan D.
f
f
+4

(tvnoviny.sk)

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
hegerkormany

Rendkívüli ülés a kormányváltásról

Juraj Šeliga

Šeliga azt veti az SaS szemére, hogy nincs B terv

Peter Pellegrini

A Hlas képviselői a kormány leváltására fognak szavazni

alma k

Ne hámozzunk meg minden zöldséget és gyümölcsöt!

Új Szó

Miről ír a pénteki Új Szó?

fd

KVÍZ: Narvál, okapi... Milyen állatokat rejtenek a következő nevek?

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.