Egyedülálló műtétre készülnek Kassán

Kassa |

<p>Újabb sebészeti bravúrra készülnek a Kassai Louis Pasteur Egyetemi Kórház fogászati és neurosebészeti klinikájának orvosai.&nbsp;Egy páciens megsérült arcának közel 75 százalékát méretre faragott titániumimplantátummal hozzák helyre.</p>

Nem először hajtanak végre különleges műtétet a kassai kórházban, két évvel ezelőtt komplex arcplasztikát, tavaly pedig életmentő koponyapótlást végeztek – egy korábbi balesetben komoly fej- és arcsérülést szenvedett, 30-as éveiben járó férfi arcát hozták helyre. A férfi próbaimplantátumát, amely erős fejfájást okozott neki, speciális 3D-s nyomtatóval kialakított titániumimplantátumra cserélték. Az eredmény látványos volt. „A beteg az operáció előtt mások segítségére szorult, nem tudott járni és alig tudott beszélni. A titániumimplantátum behelyezése óta szinte ugyanúgy él, mint korábban” – mondta az operációt végző orvosok egyike. A nemsokára sorra kerülő arcbeültetéshez szükséges implantátumot most is a Kassai Műszaki Egyetem biomedikus szakemberei, illetve a CEIT biomedical engineering intézmény munkatársai állítják elő speciális 3D-s nyomtatóval.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?