Egészségtelen lehet a magas talajvíz miatt a kutak vize

Jánosháza/Nagyborsa |

<p>A talajvíz szintjének emelkedése ellenére továbbra is használják a kutak vizét a két szomszédos településen, ahol még mindig nincs vezetékes víz. Dubáň Lajos, a négyszázötven lakosú Jánosháza polgármestere szerint a megemelkedett talajvízszint miatt sok helyen nem egészséges a kutak vize.</p>

„Ha laboratóriumi vizsgálatnak vetnénk alá, vélhetően még a legalapvetőbb követelményeknek sem felelne meg a víz minősége” – tájékoztatott a polgármester. Állítja, hogy a községnek nem kötelessége elrendelni a vizsgálatot, habár szerinte a korábbi laboratóriumi vizsgálatok is alátámasztották, hogy a vízminőség nem megfelelő. „A lakosok mégis használják, eddig szerencsére nem betegedett meg senki” – mondta Dubáň. Az óvoda és az iskola kútjából mintát vettek, az eredmények a jövő hétre várhatóak, tájékoztatott Iveta Šuleková, a Galántai Regionális Közegészségügyi Hivatal járványügyi szakembere. „A községből senki nem kérvényezte a kutak vizének vizsgálatát, de ha megemelkedett a talajvíz szintje, akkor a víz csak mosakodásra alkalmas” – jelentette ki érdeklődésünkre Šuleková.

A szomszédos Nagyborsában sincs még vezetékes víz, ott is a kutak vizét használják az emberek. A vízminőség vizsgálatát nem kérték sem Nagyborsa, sem a többi, vízvezetékkel nem rendelkező Pozsony megyei falu Kislévárd, Pernek, Nový Svet lakosai, tájékoztatta lapunkat Katarína Nosálová, a Pozsonyi Regionális Közegészségügyi Hivatal szóvivője „Mintavételre lenne szükség, ezt követően a lakosoknak fertőtleníteniük kellene a kutakat a szabadon megvásárolható fertőtlenítőszerekkel” – tájékoztatott Nosálová.

Jánosházán és Nagyborsában várhatóan egy hónapon belül üzembe helyezik a vízvezetéket. 2003-ban a két község közösen kezdte el a vízvezeték kiépítését. Jánosházán pénzhiány miatt abbamaradt az építkezés. A község része a somorjai agglomerációnak, így a csatornaépítés mellett a vízvezeték kiépítését is a beruházó Nyugat-szlovákiai Vízügyi Vállalat finanszírozza. A lakosok mindkét községben vegyesen fogadják az ivóvíz bevezetését, egy részük örül, mások viszont tartanak a magas vízdíjtól, ezért sokan csak főzésre akarják használni a vezetékes vizet. A kutakat továbbra is szeretnék megtartani, a belőlük nyert vizet pedig öntözésre, mosakodásra használnák.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?