Díjazták a tardoskeddiek munkáját

Tardoskedd |

<p>Augusztus 21-től 25-ig tartanak a 16. Szent István-napok az érsekújvári járásbeli Tardoskedden, ahol csütörtökön önkéntes véradásra és métanapra várták az érdeklődőket. Pénteken ünnepélyes képviselő-testületi ülésen adták át a faludíjat és a polgármester díját.</p>

Borbély Zoltán, az Érsekújvári Egyetemi Kórház és Rendelőintézet orvosa kapta idén a faludíjat. Mindig készségesen segít a lakosoknak, ha egészségügyi ellátásra van szükségük. A másik díjazott Szabó Rozália, a tardoskeddi szövetkezet elnöke, aki részt vett a helyi termálfürdő felújításában, és mindent megtett, hogy a két alapiskolát termálvízzel fűthessék. Tóth Marián polgármester díját ketten vették át tegnap, Vanya Zsuzsanna, a vasutasok szakszervezetének munkatársa, a tardoskeddi vasutaspark ötletadója, valamint Sztrecskó Gizella nyugalmazott egészségügyi nővér, aki a mai napig segíti az édesanyákat az újszülöttgondozásban. Bemutatták az Üdvözlet Tardoskeddről című új kiadványt és megnyitották az Árendás Milan képzőművész fajansz alkotásaiból összeállított kiállítását a faluházban. Szent István szobránál koszorúzási ünnepséget tartottak, majd a szabadtéri színpadon Király Viktor és a Nagyecsedi Fekete Szemek együttes szórakoztatta a közönséget, az estét a Korál együttes koncertjével zárták. Tóth Marián, Tardoskedd polgármestere elmondta, ma délelőtt főzőversenyre és játszóházba várják a családokat, 17 órakor megnyitják az Ízek utcáját és a Borudvart. Az Alvégen hagyományos tardoskeddi ételek kóstolója, kézműves-bemutató és kirakodóvásár lesz, a térzenét a Varjos zenekar szolgáltatja. A kitelepítettek emléktáblájánál, a régi fiúiskolánál délután tartanak megemlékezést, és egyelőre a szoborparkban helyezik el a kitelepítettek tiszteletére faragott emlékoszlopot, melyet a fafaragó találkozón készítettek helyi mesterek. A hazai és külföldi hagyományőrző csoportok az ünnepi felvonulása 16.30-kor lesz, a 16. Folklórfesztivál 17 órakor kezdődik a szabadtéri színpadon.

Vasárnap ünnepi szentmise lesz, a fürdőben a Bab Társulat meseelőadását láthatja a közönség, majd bajnoki futballmérkőzést rendeznek. Futballmérkőzéssel, kirakodóvásárral folytatják a hétfői programot, az Alvégen a Csali Néptáncegyüttes műsorára várják a vendégeket. Zenés fürdőzéssel, tűzforgatók bemutatójával és tűzijátékkal zárják a napot.

Az Új Szó a rendezvény médiapartnere.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?