Diákhálózat: szakmai gyakorlat idén is

Pozsony |

<p>A Diákhálózat az idei nyárra is meghirdeti nagy népszerűségnek örvendő programját, melyre szlovákiai magyar egyetemisták jelentkezését várják, nappali és levelező tagozatos hallgatókat egyaránt.</p>

A szakmai gyakorlatokra a júliusi, augusztusi, szeptemberi hónapokban kerül sor különböző vállalatoknál és intézményeknél. A jelentkezés pályázati úton történik. Sikeres pályázás esetén a hallgató értékes szakmai tapasztalatokra, kapcsolatokra tehet szert, amelyeket később az egyetem befejezése után bőven kamatoztathat. Az idei nyáron műszaki, társadalomtudományi és média szekcióba várják a gyakorlatozni vágyó hallgatókat.

Média szekció:

Új Szó, Vasárnap, Pátria rádió, Szlovák Televízió magyar szerkesztősége, Csallóköz szerkesztősége. Az Új Szó szerkesztősége három szekcióba várja az egyetemistákat:

Újságírói

Tördelői

Marketing-reklám

A szerkesztőségek munkájába szintén július, augusztus hónapok során lehet bekapcsolódni, egy ill. kéthetes gyakorlatokra. Az időpontot a hallgató választja ki, majd egyeztetés történik a Diákhálózat és a szerkesztőségek között.

Pályázni az újságírás szekcióba (Új Szó, Vasárnap, Csallóköz) három közölt, vagy közlésre szánt írással, a tördelői szekcióba a quark program ismeretében lehet. A Pátria rádió szerkesztősége új ötleteket vár a jelentkezőktől. A televízióba jelentkezők a hétköznap esténként jelentkező magyar hírekbe várják az ötleteket.

A gyakorlatok helyszíne: Új Szó, Vasárnap, Pátria rádió, Szlovák Televízió magyar szerkesztősége – Pozsony, Csallóköz – Dunaszerdahely.

Műszaki szekció:

Korekt s.r.o. (Révkomárom) - 2 építőmérnök-hallgató (közelekedés szakirány) számára

Paksi Atomerőmű Rt. – 12 műszaki irányultságú hallgató számára

Budapesti Elektromos Művek Nyrt. – ELMŰ - 4 erősáramra szakosodott villamosmérnök-hallgató számára

BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar (Budapest) - 5 gyógyszerész- vagy vegyészmérnök-hallgató számára

Nevitel a.s. (Dunaszerdahely) – 3 telekommunikáció-, marketing- vagy közgazdász hallgató számára

Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat - 4 közgazdász- vagy joghallgató számára

Társadalomtudományi szekció:

Fórum Kisebbségkutató  Intézet (Somorja) - 4 társadalomtudományi szakot hallgató diák (történész, levéltáros, szociológus, nyelvész stb.) számára

Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat - 4 közgazdász- vagy joghallgató számára

Az egyes szakmai gyakorlatokkal kapcsolatos részletek felkerülnek a www.diakhalozat.sk honlapra, ahonnan a jelentkezési ív is letölthető. Bővebb információkat a honlapon, ill. a [email protected] e-mail címen kérhetők, valamint folyamatosan közlünk információkat a sajtóban is. A [email protected] e-mail címre küldött levél tárgyába kérjük beírni a kiválasztott szekciót pl. műszaki, média, társadalomtudományi szekció.

A gyakorlatokra a jelentkezési határidő: 2010. június 20. A jelentkezők várhatóan pár napon belül kiértesítést kapnak az eredményről.

A jelentkezési íveket a szükséges mellékletekkel a következő e-mail címre szükséges elküldeni: [email protected]. (diákhálózat)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?