Csallóközi Roma Néprajzi Múzeumot avattak (VIDEÓ és KÉPEK)

szalagvágás: Karaffa Attila, Ravasz József és Puha György
Dunaszerdahely |

A roma holokauszt nemzetközi emléknapján Csallóközi Roma Néprajzi Múzeumot avattak.

A megnyitón tiszteletét tette a város két alpolgármestere, Karaffa Attila és Puha György, Magyarország Pozsonyi Nagykövetségéről Szebelédi Kata elsőbeosztott, titkár valamint a dunaszerdahelyi járási hivatal elöljárója, Deraj Mihály és Iró Tibor Munka-, Szociális és Családügyi hivatal elnöke is. A meghívottakat Ravasz József a dunaszerdahelyi székhelyű Romológiai Kutatóintézet igazgatója köszöntötte. Ünnepi beszédében visszaemlékezett:

„Régi álmaim egyike volt, miután a volt Csehszlovákiában, Brünnben megalakult a Roma Kultúra Múzeuma, hogy majd egyszer a Csallóközben én is létrehozzak egy, a roma kultúrával foglalkozó intézményt, amely specifikusan a csallóközi magyar ajkú romák regionális kultúrájával, történelmével, néprajzával kíván foglalkozni. Olyat, ahol szerepel majd a romák történelme, az őshazából, Indiából való migráció folyamata egészen az Európába való letelepedésig. Eltelt 30 év, míg a kezdeményezésemet siker koronázta. Köszönöm a polgármester úrnak, Hájos Zoltánnak és a képviselő-testületnek, hogy ennek a projektnek helyet adtak.”

Puha György beszédében kiemelte, hogy Ravasz József kitartó volt, célját nem adta fel és a múlt reményeit tényekké formálta. A múzeum szeptember 1-től várja az érdeklődőket. Az állandó tárlaton a három koncentrációs táborban, Auschwitzban, Terezínben és Birkenauban készült, Ravasz József által készített reprodukciós fotók tekinthetőek meg.

(Somogyi Tibor felvétele)
(Somogyi Tibor felvétele)
Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?