Betörtek a közterület-fenntartók telephelyére

Királyhelmec |

<p>Tolvajok garázdálkodtak a helyi közterület-fenntartó telephelyén, az ismeretlen tettesek két gépjárművet is megrongáltak.&nbsp;</p>

Jozef Kalapos, a Királyhelmeci Városi Rendőrség parancsnoka lapunknak elmondta, a betörők az üzem udvarán álló egyik járműből üzemanyagot akartak lopni, de nem sikerült nekik. A másik gépkocsinak feltörték az ajtaját, amivel 820 euró kárt okoztak, és az autóból elvitték az elsősegélycsomagot is. Vélhetően azért „csak“ ekkora kárt okoztak, mert megzavarhatták őket. Az ügy kivizsgálását az állami rendőrségnek adták át, ugyanis bűncselekményekben ez a testület hivatott eljárni. A rendőrparancsnok tájékoztatása szerint a telephelyen az elmúlt év végén még furcsább esetük is volt, akkor a betörők a kihelyezett fotócsapdát vitték el, ezzel mintegy 150 eurós kárt okozva a városnak.  Az új rendőrparancsnok elmondta, beosztottainak az elmúlt hetekben a legtöbb munkát a szabálytalanul parkoló járművek adják. Királyhelmecen a parkolóhelyek hiánya hosszú évek óta komoly gondot okoz, és egyes járművezetők autójukat sokszor úgy parkolják le, hogy balesetveszélyes helyzetek alakulnak ki miattuk, vagy egyszerűen csak akadályozzák a közlekedést. Kalapos elmondta, ezek az autósok komoly pénzbírságra számíthatnak, és szigorúbban fognak fellépni azokkal szemben is, akik a hulladékot illegális szemétlerakatoknál hagyják. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?