Berényi: kis győzelmet arattunk

Galánta |

<p>Újra Tibor Mikuš lett Nagyszombat megye elnöke, Berényi József, az MKP megyeelnökjelöltje 31&nbsp;884 (39,73%) szavazatot kapott, Mikuš 48&nbsp;358-at (60,26%). Berényi megduplázta az első fordulóban szerzett szavazatait. Már gratulált Mikušnak.<br />&nbsp;</p>

„Sikeres volt a mozgósítás, ami a mi választóinkat illeti. Körülbelül 17 ezer szavazattal többet kaptam, mint az első körben, Mikušra is nagyjából 17 ezerrel többen szavaztak. Tekintettel arra, hogy a  megyében 21% a magyarok aránya, egész jó eredményt értem el. Ez politikai szempontból felér egy kis győzelemmel. Nagyobb lenne, ha nyertem volna, de ezek a kerületek úgy lettek kialakítva, hogy a magyar polgárok ne nyerhessenek. El kell mondanom, először érvelek ezzel. Az egész kampány alatt és az első körben is kerültem a témát, azt mondtam, hogy ezek a választások ne az etnikai hovatartozás alapján menjenek, de a miniszterelnök durván beavatkozott a választásokba. Elrontotta az esélyeimet, mert az északi járások mozgósítása sikeres volt. De mit ért el ezzel? Azt, hogy a magyarok passzívak voltak, és Besztercebánya megyében Kotleba nyert. Nem vagyok elégedett, de ez egy kis győzelem. Ez az eredmény azoknak a győzelme is, akik rám szavaztak. Köszönöm a szavazatokat" - nyilatkozta Berényi szombat éjszaka.

Az MP vezetője szerint pártként visszakerültek az ország politikai életébe. „Nagy kihívások várnak ránk, európai parlamenti választások, elnökválasztás, helyi önkormányzati választások. A legfontosabb feladatunk az, hogy eldöntsük, saját elnökjelöltet állítunk-e, vagy a meglevő jelöltet fogjuk támogatni. Hétfőn találkozik az elnökség és ez lesz a beszélgetéseink fő témája. Korábban elmondtam, hogy a saját jelölt állítása mellett vagyok. Ezek a regionális eredmények ezt támasztják alá. Forradalmi lépés lesz a részünkről, hogy magyar jelöltet állítunk. A célom, hogy visszakerüljek a nemzeti politikába. A fő cél, hogy helyeket szerezzünk a politikai, országos és regionális struktúrákban" - mondta az MKP elnöke.


Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?