Az orvosi ügyelet megszüntetése ellen tiltakoznak Somorján

Somorja |

<p>Az év végén megszűnhet az éjszakai orvosi ügyelet a felső-csallóközi városban. A lakosok aláírásgyűjtéssel tiltakoznak az intézkedés ellen.</p>

Az elmúlt hetekben kiderült, hogy az Egészségügyi Minisztérium átszervezné az éjszakai orvosi ügyeletek hálózatát, több városban, köztük Somorján is megszűnne a szolgáltatás. Somorján egy magánvállalat működteti az ügyeletet. A város és a környező falvak lakosonként ötven centtel járulnak hozzá a működési költségekhez. „Ez a szolgáltatás nem tartozik az önkormányzat hatáskörébe. A Gryf Kft. hivatalosan 2016 november 24-én jelentette be, hogy 2016 december 31-én megszünteti a tevékenységét” – olvasható a város honlapján közzétett tájékoztatásban. Bárdos Gábor polgármester közölte, foglalkoznak a problémával. „Somorja vonzáskörzetében a sok be nem jelentett polgárral együtt kb. 40-42 ezren élnek. Maga a város nem működtethet ilyen szolgáltatást, mivel hiányzik a szükséges szakmai háttér és az engedélyek” – folytatódik a közlemény. Korábban több orvos megjegyezte, hogy a mentőszolgálat fontosabb, mint az éjszakai ügyelet. A somorjai rendelőintézetben hétköznaponként délután négytől reggel 7.20-ig, hétvégén és ünnepnapokon egész nap fogadják a pácienseket. „Ha nem lesz ügyelet, Pozsonyba kell utaznunk, hogy ellássanak?” – kérdezik a helyiek.

A lakosok aláírásgyűjtés indítottak az éjszakai ügyelet megtartásáért. A petícióban felszólítják Somorja és a felső-csallóközi községek vezetését, hogy foglalkozzanak a problémával. Eddig több százan írták alá a tiltakozást. (béva)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?