Az Európai Unióról beszélgettek a komáromiakkal

EU
Komárom (Magyarország) |

A magyar fővárosban székelő Európa Ház szervezésében Dél-Komáromba, később pedig Érsekújvárba is négy nyugat- és dél-európai ország újságírói látogattak el. Céljuk, hogy felmérjék, hogyan működik az Európai Unió a helybeli lakosok és közösségek szemében.

Az újságírók külön felkeresték a dél-komáromi piacot, majd egy helyi étteremben magyarországi és szlovákiai oldalról hívott vendégekkel beszélgettek el. Egyebek mellett az EU-s hátterű fejlesztések és pályázatok láthatóságáról, értelméről, de például az elvándorlás problémájáról is faggatták az embereket. Szó esett a két Komárom összefonódásának kérdése is. Később Érsekújvárott pedig arról beszélgettek a vendégeikkel, hogy a civilek miként tudnak aktívak lenni, s ezzel megváltoztatni a környezetüket.

A komáromi, ill. az érsekújvári látogatás is a Mindennapi Kohézió elnevezésű projekthez kapcsolódik. Less Károly, korábbi észak-komáromi városi képviselő, s az egyik helyi szervező lapunknak elmondta, a budapesti Európa Ház szervezésében zajló program lényege, hogy a társadalom minden szegletéből polgárokat szólítson meg – akár egy esemény, konferencia keretén belül – az EU működésével kapcsolatban.

A projekt hivatalos leírása szerint a kohéziós politika egy olyan terület, ahol az EU mindennapokra gyakorolt hatása megnyilvánul és mérhető jellegű. Mint kiemelik, különösen igaz ez a vidéki, félreeső régiókra. Ebből a megfontolásból választottak ki öt kelet-, ill. délnyugat-európai régiót (Szlovákiában Nyitra megyét), amelyeket felkeres az újságírócsapat. Útjuk Magyarország és Szlovákia után Horvátországba, Romániába és Bulgáriába vezet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?