Az eső sem űzte ki a cserkészeket az Olvári-völgyből

Palást/Ipolyfödémes |

<p>Csütörtökön fejeződtek be a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség vezetőképző táborai. A lévai járásbeli Palást községben, illetve a Palást és Ipolyfödémes közötti Olvári-völgyben összesen 171 cserkész táborozott július 16-26. között.</p>

A palásti Ivánka-kastélyban, az SZMCS vezetőképző központjában negyven kiscserkész táborozott a mintatáborban. Az ipolysági, udvardi és marcelházi gyermekek Varró Dániel: Túl a Maszat-hegyen című meséjét dolgozták fel a tábor során. A szövetség legifjabb tagjainak vezetésére a kiscserkészvezető-képző tábor készít fel. „Táborunk jelentős mérföldkőhöz érkezett, idén tizedik alkalommal rendeztük meg. Ebből az alkalomból a táborba invitáltuk a korábbi táborok vezetőit, hogy a jelöltek is megismerhessék azokat a vezetőket, akik korábban meghatározták a képzés arculatát“ – mondta Zajíček József táborparancsnok. Ebben a táborban a vezetőket a 6-10 éves gyerekekkel való foglalkozás fogásaira tanítják meg.

Az Olvári-völgyben a segédőrsvezető-képző tábor 52 növendéke dacolt az elemekkel. Az időjárás idén nem fogadta kegyeibe a táborozókat, a viszonylag gyakori esőzések próbára tették a felszerelést. Ebben a táborban a legfiatalabb, 13-15 év közötti vezetőjelöltekkel foglalkoznak. A tábor befejezése után ők még nem végeznek önálló munkát, hanem az őrsvezetők mellett segédkeznek. Zachar Pál, a tábor vezetője hangsúlyozta, ez az a képzés, amely sikeresen megalapozhatja egy-egy fiatal vezetői pályafutás, ezért fontos a precíz előkészítés és levezetés.

A cserkészmunka az SZMCS 33 csapatában heti rendszerességgel, kiscsoportos jelleggel folyik, a gyermekek őrsökben tevékenykednek. „Az idei őrsvezetőképző táborban közel 30 fiatal ismerhette meg a másokért való szolgálat és a fiatalok vezetése nyújtotta értékeket, és szerezhette meg a hatékony neveléshez szükséges ismereteket és képességeket” – mondta Bodzás Gergely, a képzés vezetője. Az ebből a táborból kikerülő vezetők fogják tartósan meghatározni a cserkészet jövőjét.

A táborok ellátásáról a segítő tábor, a SETA gondoskodott, melynek élén Gál Erik, az SZMCS képzésekért felelős vezetője állt. A logisztikai előkészítés mellett az feladata volt a minőségbiztosítás is. A két helyszínen az SZMCS tagságának megközelítőleg 1/7-e táborozott, a nagy létszám és az időjárás együtt komoly kihívást jelentett a szervezőknek. „A képzés a táborra nem fejeződött be, a jelöltekre még várnak az őszi záróképzők, ahol a vezetők majd felmérhetik, mennyit fejlődtek a tábor óta eltelt időszakban, és csapatukban hogyan kezdték el alkalmazni a táborokban megszerzett ismereteket, de azt már most kijelenthetjük, hogy amit e tíz nap során mutattak, az ígéretesnek mondható” – összegezte a táborokban látottakat a vezetőképző vezetőtiszt.

A cserkészek számára a nyár a csapattáborokkal, majd a Közép-európai Dzsemborin való részvétellel folytatódik. Szeptemberben pedig nemcsak az iskola kezdődik el, de szokás szerint megrendezésre kerül az országos akadályverseny és métabajnokság is, ezúttal Ipolyságon. (szmcsp)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?