Az eltiltás ellenére is vezetett – ittasan és kétszer

Pozsony |

<p>Kétévi szabadságvesztést is kiszabhatnak arra az 57 éves fenyőházai (Ľubochňa) férfira, akit két nap alatt kétszer is ellenőriztek a rendőrök, mindkétszer ittasan, és iratok nélkül vezetett.</p>

Először december 5-én állították meg közúti ellenőrzés céljából. Mivel nem voltak nála iratok, a rendőrség az adategyeztetés során megállapította, hogy a Rózsahegyi Járásbíróság 18 hónapra eltiltotta a gépjárművezetéstől. Alkoholszondás vizsgálatnak is alávetették, leheletében 0,46 mg/l alkohol volt.

Úgy látszik, a gyanúsított ebből nem tanult, mert az eset másnap is megismétlődött, azzal a különbséggel, hogy ezúttal 0,87 mg/l értéket mutatott az alkoholszonda.

A rendőrség igazságszolgáltatási eljárás akadályozása, és tudatmódosító szer befolyása alatt elkövetett veszélyeztetés gyanújával indított ellene eljárást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?