Autóbuszsofőr is fogyasztott alkoholt vezetés előtt

Dunaszerdahely/Nagyszombat |

<p>Megnőtt a kerékpáros-balesetek száma Nagyszombat megyében az elmúlt hónapban, húsvét tájékán pedig több mint harmincan ültek ittasan volán mögé.</p>

Az állandó rendőri ellenőrzés ellenére nemcsak a személygépkocsi-vezetők ülnek volán mögé, ha alkoholt fogyasztottak, hanem a kerékpárosok is gyakran ülnek biciklire, miután megittak egy-két pohár bort. Martina Kredatusová, a Nagyszombati Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, a legtöbb kihágást nagypénteken követték el a sofőrök, a rendőrök 10 embert büntettek meg. Szombaton két közlekedési baleset történt a Dunaszerdahelyi és a Nagyszombati járásban alkoholfogyasztás miatt. Húsvéthétfőn 9 sofőr „fújt”, Nagyszombatban egy férfi leheletében 3,67 ezrelék alkoholt mértek, hétfőn pedig egy utasokkal teli autóbusz vezetőjének leheletében 0,40 ezreléket.

„A törvény egyértelműen kimondja, hogy a sofőr vezetés közben nem fogyaszthat alkoholt, sem más tudatmódosító szert, és ezek befolyásoltsága alatt nem vezethet. A részeg sofőrök vagy kerékpárosok veszélyeztetik a forgalom többi résztvevőjét. Ne feledjük el, hogy autóbalesetben hal meg a legtöbb ember, tegyünk érte mi is, hogy biztonságosabbá válhasson a közlekedés” – közölte Martina Kredatusová.

Múlt héten a Dunaszerdahelyi járásban 5 közlekedési baleset történt: egy ember meghalt, egy súlyosan megsérült, ketten könnyebb sérüléseket szenvedtek. Április 24-én Tonkháza és Nagymagyar között történt egy halálos baleset: a kerékpáros férfi Nagymagyar felé haladt, a kereszteződésnél pedig eddig ismeretlen okból hirtelen a Kia Sportage típusú autó elé hajtott. A gépkocsi vezetője a kis távolság miatt nem tudta elkerülni az ütközést, és elütötte a biciklist. A kerékpáros a helyszínen életét vesztette. A gépkocsivezető nem fogyasztott alkoholt, az elhunyt férfinél a boncolás során derülhet ki, ivott-e alkoholt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?