<p>A körzeti munkahivatal kétnapos állásbörzéjén négy járás 27 középiskolája tartott diáktoborzót a kilencedikes tanulók számára, ide várták a hadsereg kötelékébe jelentkező fiatalokat is.</p>
Állásbörze Érsekújvárott
A börze résztvevői betekintést nyertek egyebek mellett a Coop Jednota és az Osram vállalat gyakorlóközpontjainak munkájába. Az iskolák kínálatára csaknem ezer régióbeli tanuló és pedagógus volt kíváncsi. A börze második napján 29 munkáltató érkezett a Millennium Sportcsarnokba, ők elsősorban a nyilvántartott álláskeresőket látták el friss információkkal, de segítettek azoknak is, akik pályát szeretnének módosítani. Az állásbörzén kiderült: az érsekújvári régióbeli munkanélküliek nem szívesen ingáznak.
Emiatt a Nagyszombatból érkező munkáltatók ajánlatai nem találtak túl nagy visszhangra, holott többen szállást és kedvező munkafeltételeket kínáltak a leendő alkalmazottak számára. Nagyobb érdeklődés mutatkozott a külföldi állások iránt.
A hazai cégekben továbbra is kevés az építész és gépész. A nyelviskolák vezetőitől megtudtuk, egyre több asztalos, ács és sofőr ül a padjaikba, hogy tökéletesítse angol és német nyelvtudását. Mások a spanyol és az olasz nyelv iránt érdeklődnek. A pincér-felszolgáló és szakács szakon tanuló diákoktól megtudtuk, elsősorban külföldön, kirándulóhajókon vagy elegáns szállodákban szeretnének elhelyezkedni. Csökkent az érdeklődés a magyarországi állásajánlatok iránt – egyre kevesebben szeretnék januártól, az euró bevezetését követően forintban kapni a fizetésüket.
A korábban Esztergomban és Győrben dolgozók itthoni munkalehetőséget keresnek: Érsekújvár, Nyitra és Komárom környékén. Az Érsekújvári járásban az augusztus végi adatok alapján 6,17 százalékos a munkanélküliség, egy évvel ezelőtt az álláskeresők száma járási viszonylatban meghaladta a 7 százalékot.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.