Egy szlovákiai cég 186 alkalmazottja panaszkodott hányásra, hasmenésre

puho

Akut gyomor-bélhuruttal fertőződtek meg a puhói Continental, gumiabroncsokat gyártó cég dolgozói – tájékoztatott a Regionális Közegészségügyi Hivatal (RÚVZ) epidemiológiai osztályának vezetője, Eva Jurdíková.

Május 17-én a RÚVZ vágbesztercei székhelyének akut gyomor-bélhurutos esetek növekedéséről számoltak be a puhói járásból. Jelenleg 186 beteget tartunk számon. Még tart az epidemológiai vizsgálat. A fertőzés okozóját még nem azonosítottuk. A vizsgálat során állami egészségügyi felügyeletet mellett a cégben megtették a szükséges járványellenes intézkedéseket, valamint élelmiszer- és vízmintákat vettek. A vizsgálat eredményei egyelőre ismeretlenek”  – mondta Jurdíková.

Katarína Pavlisová, a Continental szóvivője a TASR-nek megerősítette, hogy emelkedett azon alkalmazottak száma, akik emésztési zavarokra panaszkodtak.

„…Az céges ételszolgáltatóval együttműködve végrehajtottuk az összes szükséges megelőző intézkedést” – mondta Pavlisová.

A gyomor-bélhurut a gyomor-bél rendszer gyulladása, nevezik még gyomorvírusnak vagy gyomorinfluenzának is. Tünetei közé tartozik a hasmenés, hányás és a gyomorfájdalmak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?