A vasúti személyforgalom helyreállítását szorgalmazza Balassagyarmat és Losonc

vonat vasút illusztráció

Az Ipoly-völgyi vasút felélesztését, a Nógrád megyei Balassagyarmat és a dél-szlovákiai Losonc közötti személyforgalom helyreállítását szorgalmazza a két város önkormányzata - ismertették az erről folytatott megbeszélés után tartott sajtótájékoztatón csütörtökön, Balassagyarmaton.

Csach Gábor (Fidesz-KDNP), Balassagyarmat polgármestere jelképesnek nevezte, hogy a trianoni döntés után ellenfelekké váló városok baráti kezet nyújtanak, és a vasút ügye mellett közösen dolgoznak többek között a kerékpáros turizmus fejlesztésén, de elindítanak kulturális, oktatási és gazdasági együttműködéseket is.

Hozzátette: az Ipoly-völgyi vasút újjáélesztése több mint harminc éve van napirenden.

A tavaly októberi konferencián elfogadott memorandumban a magyar és szlovák kormány, Besztercebánya, Nyitra, Nógrád és Pest megye vezetőinek támogatását kérték a személyforgalom regionális tarifával történő újraindításához.

Alexandra Pivkova, Losonc polgármestere, parlamenti képviselő elmondta: szeretnék elérni, hogy ne csak teherforgalom legyen a két város között, ezért márciusban konferenciát szerveznek, amelyre meghívják a szlovák minisztériumok és a vasút képviselőit.

Május elsejére vasúti nagyrendezvényt terveznek, azon a napon turisztikai vonat szállítaná az utasokat Losonc és Balassagyarmat között, megmutatva a térség látnivalóit. Emellett Losonc csatlakozik a Nógrád megyében hagyományos, kulturális programokat felvonultató Ipoly-naphoz augusztus 13-án.

Alexandra Pivkova közölte: más területeken is partnerséget építenek Balassagyarmattal, így például európai uniós támogatási lehetőségeket keresnek olyan projektekre, mint a kerékpárutak összehangolása, közútfejlesztés, vagy új Ipoly-hidak építése.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?