Régió

A rendőrség vizsgálja a bérlakásokat Galántán

Galánta | November elején a városi hivatal honlapján megjelent közlemény szerint elkezdődött a bérlakások építése Galántán. A vitás beruházás évek óta foglalkoztatja a képviselőket. A főellenőr a rendőrséghez fordult, szerinte megkárosították a várost, vagy félrevezették a lakosokat.
Bartalos Éva

2019. február 14. 18:00

A választások előtt már munkagépek álltak a kijelölt területen - Facebook-fotó

Galántán már 2016 óta tervezik, hogy bérlakásokat építenek, az Állami Lakásfejlesztési Alaptól kérnének támogatást a beruházásra. Tavaly ősszel többször is arról tájékoztatott a hivatal, hogy elkezdődött az építkezés, decemberig kétszáznegyvenen kérvényezték az önkormányzati bérlakást. Peter Paška polgármester az utolsó tavalyi ülésen azt mondta, hogy kiadták az építési engedélyt és szerinte jó úton halad a beruházás. Felmerült, hogy csak a testület egyik határozatának megszegésével kezdődhetett el a munka a kijelölt telkeken. Az önkormányzat ugyanis korábban úgy határozott, hogy csak akkor kezdődhet el az építkezés, ha megvan a fedezet az Állami Lakásfejlesztési Alaptól. Az ügyet Pallya Gábor, Galánta főellenőre is megvizsgálta és több hiányosságot is talált, a határozat megszegésén kívül az építési engedély kiadását is kifogásolta. Rámutatott, hogy az állami alaptól csak olyan beruházásra lehet támogatást kérni, amelynek a megvalósítását még nem kezdték el. „Mivel az építkezés már elkezdődött, nem lehet beadni a kérvényt a támogatásra. Ha valóban elkezdték az építkezést, akkor valaki nagyot hibázott, ha mégsem kezdődött el, akkor pedig valaki önös érdekből, tudatosan téves információt közölt a lakosokkal, amelyet valószínűleg a polgármesteri kampányban akart felhasználni” – utalt az őszi bejelentésre a főellenőr. Pallya a bűnüldöző szervekhez fordult amiatt, mert szerinte  valaki megkárosította a város és a lakosok érdekeit. Mária Linkešová, a Nagyszombati Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője lapunknak megerősítette, hogy megkapták a feljelentést és a nyomozó ellenőrzi a beadványt, bővebb tájékoztatást azonban egyelőre nem adhat a rendőrség.

Kedden a város pénzügyi bizottsága is tárgyalt a bérlakásokról, az ülésen kiderült, hogy a város módosítaná az építés koncepcióját. „A 2016-ban elfogadott határozat értelmében a város építtetné fel a lakásokat. Most felmerült az a lehetőség, hogy egy beruházó építse fel a tömbházakat, amelyeket később a város megvásárolna, így azonban nem tudják garantálni a beruházás árát” – nyilatkozta Bíró László önkormányzati képviselő, a bizottság tagja. Hozzátette, hogy tájékoztatást kértek arról, anyagi szempontból melyik lehetőség a megfelelőbb. Peter Paška azzal érvelt, hogy ezzel a módszerrel gyorsabban átadhatnák a lakásokat. A polgármester kitérő választ adott arra a kérdésünkre, épülnek-e már a bérházak. „Eltávolítottuk a szántóföldet, elkezdtük volna a régészeti feltárást, de hiányzott a költségvetési fedezet” – fogalmazott Paška. A polgármester a közösségi portálon azt írta, hogy a főellenőr feladatai teljesítése helyett alattomosan politizál. „Jelenleg semmit nem tudok a feljelentésről. A főellenőrnek január közepére kellett befejezni az elemzést, de még nem láttam a jelentését. Nem hibáztam és nincs szó károkozásról, az a célom, hogy mihamarabb átadjuk a lakásokat” – szögezte le a polgármester. Értesüléseink szerint a képviselő-testület kedden újra foglalkozik a bérlakások építésével.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Alig szavazott a magyar 

Elhunyt Baló György

Ha a közönség neveletlen

TB Dunaszerdahely: Idegenben nyertek kiesési rangadót a felsőpatonyiak

Kevéssé ismert tények a spermiumról

Területi viták, nemzeti érvek, nagyhatalmi döntések 1919-ben

Legfrissebb galériák
Olvasta már?