A Penta Galántán azonnal leváltotta az igazgatót

Galánta/Dunaszerdahely |

<p>Keddtől már a Penta vállalkozói csoporthoz tartozó Svet zdravia társaság üzemelteti a galántai és a dunaszerdahelyi kórházat. A társaság vezetősége kedden találkozott az egészségügyi intézmények alkalmazottaival. Galántán már kedden új igazgatót neveztek ki.&nbsp;</p>

Nagyszombat megye önkormányzata március végén döntött a két megyei kórház részvényeinek eladásáról, a megyeelnök a határozathozatal után írhatta alá a szerződést a Svet zdravia társasággal. A gazdasági verseny védelméről szóló törvény értelmében az eladást a Gazdasági Versenyhivatal is vizsgálta. A múlt héten lezárult a vizsgálat és a társaság átvette a két intézményt. Kedden délelőtt először Galántán találkozott az alkalmazottakkal Ľuboš Lopatka, a regionális kórházi hálózatot működtető Svet zdravia vezérigazgatója. Az ülésen bemutatták az intézmény új igazgatóját, Marián Haviernik közgazdászt. Tomáš Kráľ, a Svet zdravia szóvivője lapunknak elmondta, az eddigi igazgató, Ján Stratinský sebész megegyezés alapján távozik az intézmény éléről. A találkozó előtt lehetőség volt név nélkül kérdéseket feltenni a cég vezetésének. Nagyjából 130 kérdés gyűlt össze. Az alkalmazottak a fizetések alakulására, az esetleges elbocsátásokra voltak leginkább kíváncsiak. „A cég vezetése vázolta a terveit és biztosította a jelenlévőket afelől, hogy az egészségügyi személyzet létszámát nem csökkentik. Arra a kérdésre, hogy az alkalmazottaknak kötelező lesz-e átlépni a Penta csoporthoz tartozó Dôvera egészségbiztosítóba, Lopatka határozott nemmel válaszolt, hozzátette azonban, hogy örülnének neki” – tudtuk meg az ülésen részt vevő egyik orvostól. Galántán több mint száz alkalmazott vett részt a találkozón.  Dunaszerdahelyen több mint négyszáz alkalmazott volt ott a kedd délután tartott megbeszélésen. Tomáš Kráľ megerősítette, az intézmény élén továbbra is Horváth Zoltán marad, hogy meddig, azt nem konkretizálta. A társaság képviselője hangsúlyozta, mindkét kórházat talpra akarják állítani, és magasabb színvonalú egészségügyi ellátást szeretnének nyújtani. A Svet zdravia az elkövetkező öt évben 20,4 millió eurót tervez beruházni az intézményekbe. „Prioritásunk a kórházak eladósodottságának megoldása, az épületek, az orvosi berendezések, a műszerek felújítása, mert hosszú ideje nem voltak beruházások az intézményekben” – közölte a szóvivő. Hozzátette, nagyjából két héten belül, a viszonyok feltérképezése után már további konkrét lépésekről is tájékoztatni tudják a pácienseket és az alkalmazottakat. A Svet zdravia már 14 regionális kórházat működtet országszerte.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?