A gyerekek harmada házasságon kívül születik

Nagyszombat megye |

<p>Tavaly többen házasodtak, mint amennyien elváltak a Nagyszombati kerületben. Két ízben 14 évnél fiatalabb anyának született gyermeke. Tavaly csaknem 1500-al nőtt a lakosok száma a kerületben.</p>

A Statisztikai Hivatal adatai szerint tavaly év végével 555 509 lakosa volt a kerületnek, ez 1488-al több mint egy évvel korábban. Tavaly összesen 5567 -héttel kevesebb mint egy évvel korábban - kisbaba született a Nagyszombati kerületben állandó lakhellyel rendelkező nőknek, ebből 2882 kisfiú. Megfigyelhető, hogy a nők évről évre egyre később vállalnak gyermeket, tavaly a szülő nők átlagéletkora 29,71 volt, 2010-ben átlagosan 29,32 évesen szültek a nők. Tavaly két ízben szült kisbabát 14 évnél fiatalabb lány, öt esetben pedig 45-49 év közötti nők hoztak világra gyermeket. A legtöbb kisbaba (1968) 30-34 év közötti nőknek született. „Egyfajta kapuzárási tünet miatt növekszik a harmincon felül gyermeket vállaló nők aránya. Míg húsz évvel a húszas éveik elején, tíz évvel ezelőtt a húszas éveik második felében, most viszont harmincon túl gyermeket vállaló nők aránya nőtt meg” – mondta lapunk érdeklődésére Gyurgyík László, szociológus.

Tavaly a kisbabák 33,1%-a (1844) házasságon kívül született, ez hússzal több babát jelent mint egy évvel korábban. „Ezt egy hosszú folyamatként lehet értékelni, valamikor a rendszerváltás idején ez az érték 10% volt. A kommunista állampárti rendszer különböző módon igyekezett a fiatalokat a házasságba vinni, ott voltak a kedvezményes kölcsönök, az agglegény és a vénlányadó. A rendszerváltás után párkapcsolatoknak egyéb formái alakultak és váltak elfogadottabbá. Sokan együtt élnek, megszületik a gyermekük és később házasodnak össze. Ez a skandináv modell. A másik vonulat, hogy a romák termékenysége kétszer akkora, mint a nem romáké és körükben kevesebben kötnek házasságot. További tényező, hogy az elvált nők ritkán házasodnak újra, így a házasság után születendő gyermek is ebbe a kategóriába esik”- elemzi az adatokat Gyurgyík László. A Statisztikai Hivatal adatai szerint tavaly 2500 házasságot kötöttek a kerületben és 1277 párt választott szét a bíróság. Az előző évekhez képeset tavaly 57-tel több esküvő és 65-tel kevesebb válás volt. A szakember szerint mivel Nagyszombati kerület a Pozsonyival határos, migrációs szempontból bevándorlási többlet van, ideköltöznek a fiatalok és így jó eséllyel növekszik a házasságkötések száma is.

A tavaly megkötött száz házasságra 51 válás jut. Alena Vadovičovától, a Statisztikai Hivatal munkatársától megtudtuk, hogy tavaly az első házasságot kötő férfiak átlagéletkora 30,3 év a nőké pedig 27,5. Mindkét nemnél az egy évvel korábbi adatokhoz képest nőtt az átlagéletkor, míg a férfiak 29,9 évesen a nők 27,1 évesen házasodtak 2010-ben. Másként alakul a házasságkötők átlagéletkora, ha az adatokat összevetik azokkal, akik másodszor házasodnak. Ezzel együttvéve a házasulandó férfiak átlagéletkora 33,1 a nőké pedig kereken 30.

Tavaly alacsonyabb volt az elhalálozás, összesen 5512 hunytak el, ebből 22 kisbaba, akik nem érték el az egy éves kort. Az elhalálozások felét keringési zavarok okozták, negyedét (1398 eset) pedig daganatos megbetegedések. Az elhunytak kevéssel több mint 6%-nál emésztési problémák okoztak az elhalálozást. Jelentős számban (5,8%) külső hatások, balesetek miatt állt be a halál és csaknem ugyannyi személynél légzőszervi megbetegedések miatt. Az elhalálozott férfiak átlagéletkora 68,32, a nőké 76,76 év.

Tavaly 4059-ben költöztek be a kerületbe, ebből 635-en külföldről érkeztek. 2626-an elköltöztek a kerületből, ebből 167-en mentek külföldre.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?