A buszos támadás vádlottjainak ügyvédje szerint ellentmondásosak a tanúvallomások

A pozsonyi városi buszon rontottak rá egy házaspárra, vádat emeltek ellenük
Pozsony |

A pozsonyi buszos támadás vádlottjainak ügyvédje, Michal Bezák szerint ellentmondások vannak a tanúvallomásokban. A szemtanúk szerdán tettek vallomást a Pozsony IV. Járásbíróságon. Bezák szerint ha az ügyész nem tisztázza ezeket az ellentmondásokat, a bíróság nem dönthet másként, mint a védelem javára.

Az egyik vádlott, Ondrej A. nem tagadja, hogy megtámadta a házaspárt a pozsonyi városi buszon, Stanislav G. azonban kitart az ártatlansága mellett, és azt mondta a tárgyaláson, segíteni akart a megtámadott nőnek.

Az ügyvéd több, a tanúvallomásokban felfedezett ellentmondásra is rámutatott. Az egyik az volt, hogy mennyi alkoholt fogyasztottak a vádlottak a támadás előtt, valamint hogy Stanislav G. valóban segíteni akart-e az áldozatoknak, vagy éppen ellenkezőleg, megfenyegette őket.

„Továbbra is kitartok védencem ártatlansága mellett“ – mondta Bezák. Stanislav G. korábban is kijelentette, hogy nem érzi magát bűnösnek. Az ügyvéd szavai szerint az ügyész visszavonta a házaspár megtámadása miatt emelt vádat, jelenleg már csak zsarolás miatt kell felelnie, amit a gyanú szerin akkor követett el, amikor megfenyegette a házaspárt, hogy ha rendőrt mernek hívni, „likvidálja őket“.

Ondrej A. a vád szerint rátámadt a házaspárra. Tettét beismerte.

A házaspár megtámadásával a 18 éves pozsonyi Ondrej Á.-t és a szintén 18 éves Stanislav G.-t vádolták meg. Május 22-én fizikailag és verbálisan támadtak rá egy 50 év körüli házaspárra a 83-as pozsonyi városi járaton, amiért rájuk szóltak, mert hangoskodtak, és viselkedésükkel zavarták az utasokat.

„Az egyik tettes ököllel többször is megütötte a sértetteket, egyiküknek súlyos fejsérüléseket okozott. A másik tettes ezt követően életveszélyesen megfenyegette őket”

– közölte a rendőrség. A két vádlott azt mondta nekik, ha a rendőrséghez fordulnak, megölik őket.

A megtámadott férfi fej- és arcsérüléseket, töréseket szenvedett. Az eljárás során tanúk jelentkeztek a rendőrségen, akik segítettek felderíteni a bűncselekményt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?