A 4-es erősségű földrengést Ipolyság környékén is érezték

Ipolyság |

<p>Az új év első napján a reggeli majd déli órákban &nbsp;4-es erősségű földrengés rázta meg Nógrád megyét. A rengést Szlovákiában is több helyen észlelték.</p>

A rengés epicentruma a szlovák-magyar határ mentén elterülő Iliny illetve Cserhátsurány volt. A rengéseket nemcsak Balassagyarmat környékén, hanem a Lévai és Nagykürtösi járás több településén is érezték.

Az első - 3,9-es erősségű - rengést 7 óra 46 perckor észlelték. Ezt a földmozgást 11 óra 46 perckor egy újabb, a Richter-skála szerinti 4-es erősségű rengés követte. Kisebb károkat Nógrád megye több településéről jeleztek. A reggeli földrengés következtében Szécsényben egy épület padlóburkolata megrepedt, egy nagylóci és két bátonyterenyei házról pedig vakolat hullott le.

Ilyen erejű földrengésnél gyakoriak a kéménysérülések, megrepedhet a vakolat és előfordul, hogy leesnek a tetőcserepek is. Vannak, akik állítják, hogy háziállataik előre jelezték, hogy valami történni fog, mások a rengést kísérő morajlásról számoltak be. Ipolyságról többen jelezték: lakásukban megmozdultak a bútorok, a szekrényekben összekoccantak a poharak.

A szakemberek szerint ilyen erősségű rengésnél utórezgések is várhatók. Nógrád megyében legutóbb 2014 tavaszán volt hasonló erejű földrengés. (guzsu, MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?