6 tonna szemét gyűlt össze a Csallóköz településein

s

Önkéntes munkával telt a szombat a Csallóközben, 354 önkéntes több mint 6 tonna szemetet szedett össze.

Tizennégy település csatlakozott a Kukkónia Polgári Társulás felhívásához, amely a falvakban és városokban felhalmozódott hulladék összegyűjtésére szólította fel a lakosokat. Csallóköznádasdon minden második hétvégén takarítónapokat tartanak, így nem volt sok összeszednivaló.

„Most inkább a töltésre összpontosítotunk, habár amióta kiraktuk a szemeteskukákat a látogatók nagyon fegyelmezettek, ritkán találunk eldobott szemetet. Persze, a tisztasághoz az is hozzájárul, hogy a kirakott kukákat kétnaponként űrítjük”

– nyilatkozta Bóna Zsuzsanna polgármester.

Pozsonyeperjesen jobbára a Duna mentén gyűjtötték a szemetet, mert ahogyan Ribánszky Jarmila polgármester tájékoztatta lapunkat, a lakosok nemcsak a hulladék szelektálására ügyelnek, hanem rendszeresen takarítják a községet is. „Mégis meglepődtem, mennyi szemetet gyűjtöttünk össze. Igaz, az utóbbi hetekben sok rendezvény volt a faluban” – mondta a polgármester.

„A közös takarításokkor látni igazán, mennyi szemetet vagyunk képesek eldobálni. Ezek a kezdeményezések talán ösztönzően hatnak mindnyájunkra, így talán jobban óvjuk az életterünket”

– mondta Marczel Zoltán, Kisudvarnok polgármestere.

A Kukkónia Polgári Társulás tájékoztatása szerint szombaton 354 önkéntes több mint 6 tonna szemetet szedett össze. Sok szülő a gyerekét is magával hozta, a gyűjtésben több mint 70 gyerek is részt vett, a legfiatalabb egy három és fél éves kislány volt.

„Szerettünk volna példát mutatni a legifjabb generációnak. Fontos, hogy a gyerekek már kiskorukban megtanulják, hogy védeni kell a környezetet”

– vallja az egyik önkéntes anyuka. A szemétszedés után mindenkit egy tányér gulyással és frissítővel vártak a szervezők.

A tizennégy település csallóközi viszonylatban kevés, hiszen a Dunaszerdahelyi járásban több mint hatvan települést számlálunk. „Akik lemaradtak a szemétszedésről, ne szalasszák el a Green Kukkónia projekt következő fázisát, ami a faültetés lesz” – buzdított Dóka Tímea, a Kukkónia Polgári Társulás elnöke.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?