375 méter kerékpárút 160 ezer euróból

Kassa |

<p>Százhatvanezer euró vissza nem térítendő támogatásért folyamodik a város képviselő-testülete, a pénzből az év végéig közel 400 méter hosszú kerékpárutat építenek.</p>

A pontosan 375 méternyi kerékpárút a Tóparti lakótelepet átszelő kerékpárút folytatása lesz, és annak az EuroVelo 11 nemzetközi projektnek a része, amely egy közel 6000 kilométer hosszú kerékpárúttal fogja összekötni Európa északi és déli részét. „A szakasz építését európai uniós támogatásokból szeretnénk finanszírozni. A kerékpárút a Miszlókai patak (Myslavský potok) mentén fog húzódni, és a Tóparti lakótelepen található kerékpárutakat fogja összekötni” – mondta Richard Raši főpolgármester. Az EuroVelo kassai szakaszának kivitelezéséhez szükséges projektdokumentációt a Kárpátok Eurorégió Szlovákia egyesülete ajándékozási szerződés keretében adta át a városnak. „A szakasz megépítésével összefüggő kerékpárút fogja átszelni a városrészt, és azt a részt is megnyitjuk a kerékpárosok előtt, melyek most még járhatatlanok” – olvasható a képviselőkhöz eljuttatott javaslatban. A szilárd burkolatú szakaszon egy vashíd is épül a Miszlókai patakon. „Az új kerékpárút mentén frissen telepített pázsit, az út nyugati oldalán található garázsok körül pedig újonnan ültetett fák és bokrok fogják még élvezhetőbbé tenni a kerékpározást. A beruházás költségeinek 85 százalékát uniós támogatásokból, 10 százalékát állami hozzájárulásból, a maradék 5 százalékot pedig a városi költségvetésből fedezzük” – áll a javaslatban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?