Fennállásának 180. évfordulójára emlékezett a Pázmány Péter Gimnázium, melyet az Érsekújvári Művészeti Alapiskola tanáraiból álló szalonzenekar nyitott meg Gál Gábor vezetésével. Peternai Zsuzsanna iskolaigazgató az érsekújvári magyar közösség egyre hatékonyabb és építő erejére, intézményük fontos küldetésére hívta fel a figyelmet a jubileumi ünnepségen.
180 éves az érsekújvári gimnázium
A megyei fenntartású gimnázium hétfői jubileumi ünnepségén részt vettek Csenger Tibor, Farkas Iván és Bolya Szabolcs, Nyitra megye képvsielői. Vladimír Gubiš, a megye iskolaügyi osztályának a vezetője beszédében kiemelte, hogy a gimnázium élete szorosan összefonódott a város történelmével, ésméltán lehetnek büszkék kiemelkedő eredményeikre. Csenger Tibor hangsúlyozta beszédében, hogy a megyei képviselők csapatának közvetlen befolyása van az intézményt érintő döntéshozatalokra, a régió polgárainak szavazatai köszönhetően az előttük álló ciklusban még erősebb képviselettel tudják védeni ezeket az érdekeket.
Nagy Péter, Érsekújvár alpolgármestere emlékplakettet és emléklapot adott át az iskola vezetőjének, további eredményes munkát kívánva a diákoknak és a hivatásukat lelkiismeretesen végző tanároknak.
Jubileumi emlékezés
A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Juhász György, a komáromi Selye János Egyetem rektora, Bárczi Zsófia, a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Karának dékánja, Fekete Irén, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke és Alexandra Junášková, az Erasmus plus program nemzeti irodájának igazgatója, továbbá a gimnázium jelenlegi és volt pedagógusai, vezetői, illetve az érsekújvári óvodák, alapiskolák, középiskolák igazgatói és az egyházi méltóságok. Salgó Viktória egykori gimnazista saját dalaival és gitárjátékával hangolta fel a közönséget a közös ünneplésre.
"Jómagam is a Pázmány Péter Gimnázium volt diákja vagyok. Pontosan harminc éve elsősként csöppentem bele az akkor 150. évfordulóját ünneplő gimnázium éppen íródó történelmébe. Legmerészebb álmomban sem gondoltam volna, hogy néhány évtized múlva igazgatóként köszönthetem a gimnáziumot. Vasárnap a hálaadó szentmisén hallhattuk, hogy a gimnáziumot nem az épület, vagy a fenntartó teszi igazi értéket adó és értéket nevelő intézménnyé, hanem a közösség, amelyből összeáll. Egy olyan közösségé, amely mára túllépi az iskola képzeletbeli és reális határait. Egész magyar közösségünk hozzájárul a gimnázium működéséhez, támogatja rendezvényeinket. Ilyen csodás együttműködésből született az ünnepi megemlékezés, kiemelt köszönet jár a Czuczor Gergely Alapiskolának, a Pavla Blahu utcai óvodának és a művészeti alapiskolának" – hangsúlyozta ünnepi beszédében Peternai Zsuzsanna igazgató. Magyar és szlovák nyelven is beszámolt az iskola rendkívül sikeres diákjainak országos jelentőségű eredményeiről és sikereiről.
Egykori, mostani és leendő diákok
"Modern elvekkel, a hagyományok és az anyanyelvi oktatás megőrzése mellett, életrevaló fiatalokat nevel a Pázmány Péter Gimnázium az érsekújvári régió magyar közösségének fennmaradása érdekében" -- mondta Peternai Zsuzsanna.
A Pázmány Péter Gimnázium rendkívül gazdag történelmi múltjára és az intézményben tanító, illetve tanuló jeles személyiségek pályafutására egy meglepően ötletes összeállításban hívták fel a közönség figyelmét. Narrátorként Ozsvald Damián, a budapesti Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium dráma tagozatának diákja a gimnázium megalakulásától kezdve – a különváláson, az új épületbe költözésen, vlaamint az ünnepélyes névfelvételen – történelmi sétára hívta az emlékezőket. Kitért az igazgatónőre, aki már egykor, a gimnázium diáktanácsának alapító tagjaként aktív részese volt a történéseknek. A Blaho Pál utcai óvodások Szabó Eleonóra igazgatónő vezetésével léptek színpadra, őket a Czuczor Gergely Alapiskola néptáncosai követték, majd a gimnazista diákok.
Végül az óvodások, alapiskolások és középiskolások egy össztánc erejéig együtt jelentek meg a színpadon, mintegy érzékeltetve, hogy az utánpótlás készen áll arra, hogy idővel átvegye a stafétát.
Egykori növendékek kiállítása
A jubileumi ünnepséget megelőző napon nyílt kiállítás a Pázmány Péter Gimnázium egykori tanítványainak alkotásaiból a főtéri kultúrház kistermében. Benkő Tímea, a gimnázium pedagógusa mutatta be Hadviga Vadkerti Julianna keramikust, Stancz Alíz ékszerkészítőt és Szőke Erika képzőművészt, fotográfust.
Az egykori gimnazista, később matematika-képzőművészet szakos, végül pedagógusként dolgozó Hadviga Vadkerti Julianna a kályhacsempék készítését is megtanulta Olomoucban, majd saját kerámiaműhelyt nyitott. Csaknem negyven kályhát, kandallót díszített. Professzionális alkotóként a pozsonyi várban két méter magas angyalszobra áll, az érsekújvári lovardában két nagyméretű faliképe látható, a városi hivatal házasságkötő termében egy angyal szobra áll, melynek megalkotója. Stancz Alíz, aki 1979-től 1983-ig látogatta az intézményt, és felejthetetlen emlékek fűzik a gimnáziumhoz, előbb gyógytornászként dolgozott, majd termelési menedzserként érvényesült. Alíz tizenkét éve foglalkozik ékszerkészítéssel, hobbiszinten gyakorolja a tevékenységet, tudását tanfolyamokon adja át. Alkotásait mostanra egész Európában ismerik. Szőke Erika, aki ugyancsak érsekújvári gimnzaistaként indult, diplomáját képzőművészeti-művészetpedagógiai karon szerezte.
Munkáiban a hagyományos, analóg és digitális technikák mellett, különféle kísérleti és saját fejlesztésű, a plasztikus fénykép és sokszorosított grafika határterületein mozgó eljárásokat alkalmaz. A három művész az ünnepi kiállításra olyan érzékenységgel és kiváló ízléssel hangolta össze a bemutatott alkotásaikat, mintha ezzel is éreztetni kívánták volna a közönséggel, hogy a jó alma maternek köszönhetően közösek a gyökereik.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.