13 illegális határátlépést elkövető személy rejtegetett a furgonban, menekülés közben egy fának hajtott

13 illegális határátlépést elkövető személy rejtegetett a furgonban, menekülés közben egy fának hajtott

A szíriai állampolgárok azért fizettek az embercsempésznek, hogy Németországba szállítsa őket.

A nyitrai rendőrök az éjszakai szolgálatuk közben, hajnali három előtt figyeltek fel a Renault Espace típusú járműre Udvardon (Dvory nad Žitavou). A jármű vezetője közlekedési szabályt sértett, ezért felszólították, hogy állítsa le a járművét. A férfi azonban nem reagált a felszólításra, tovább hajtott, míg egy mezőgazdasági szövetkezet mellé, egy szántóföldre ért, ahol lekapcsolta az autó világítását. 

A rendőrök követni kezdték a keréknyomokat, így eljutva a járműhöz. Közelebb érve látták, hogy az autó egy fának ütközött, és üresen áll. A közeli bokrok közül susogást hallottak, ahonnan egy férfi lépett elő. A rendőröknek elmondta, Szíriából érkezett, és további 12 társa, férfiak körülbelül 100 méterre állnak tőle, onnan figyelnek.

A férfi elmondta, hogy az ellenkező irányba menekülő sofőrt nem ismerte, csak azért fizettek neki, hogy Németországba szállítsa őket. Az ügyet az idegenrendészet vette át.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?