Negyed évszázad. Ennyi ideje vagyok ezen a földön. Ez alatt az idő alatt több különböző korú, beállítottságú emberrel kellett már együtt dolgoznom, vagy legalábbis együttműködnöm.
A (nem) néni korú „fagyis néni”
A legelső munkám egy nyári diákmunka volt: fagyit árultam, hol a strandon, hol egy nagyobb bevásárlóközpont előtt. Fagyiárusnak lenni jó, hiszen tulajdonképpen boldogságot adsz el az embereknek. Szerettem „fagyis néni” lenni. Ez volt az első olyan alkalom, hogy munkahelyen szembesültem a generációs különbségekkel. Kedvesek voltak velem, de tudtam, hogy a hátam mögött sokszor kitárgyaltak. Egyszer el is szólták magukat: épp kint söpörtem a fagyisbódé előtt, amikor egy járókelő elkezdett rám füttyögni. Ahelyett, hogy a kolléganőim megvédtek volna, a fejemhez vágták, hogy ne csodálkozzak, ha ilyen rövid nadrágokat hordok. Megjegyezném: gatyarohasztó meleg volt. Aztán még azt is hozzátették, hogy persze, te még fiatal vagy, felvehetsz ilyen göncöket.
Hupsz, máris itt vannak a generációs különbségek, egy kis testszégyenítéssel vegyítve. Nem igazán foglalkoztam akkor ezzel, de utólag visszagondolva többször is éreztették velem, hogy én csak alkalmi vagyok, nem tartozom ide, és talán némi irigység is társult ehhez, csupán azért, mert
előttem volt az élet.
Marketing és a generációk
Ezt követően hatalmas váltás volt, amikor marketinggel kezdtem foglalkozni, ahol többnyire fiatalok vettek körül, és nyoma sem volt semmilyen generációs elnyomásnak. Sőt, mivel a marketingben hatalmas szerepe van annak, hogy az egyes generációkkal hogyan kell kommunikálni, mesterien tudtak kezelni. És itt a kulcs:
tudták, hogyan kell kommunikálni.
Mert hát ugye a generációselméletet marketingcélokra is használják. Végezzünk is el egy apró gondolatkísérletet. Tegyük fel, hogy a kedves Olvasó gyepszőnyeget szeretne az udvarába. Talál is egy kisvállalkozót, aki ilyen munkák kivitelezésére szakosodott. A honlapján nincs túl sok szöveg, főként a képek, és további információkért fel kell őt hívni. Ön felhívná a vállalkozót? Ha igen, akkor valószínűleg 1995 előtt született. A később születettek ugyanis nem igazán részesítik előnyben ezt a fajta kommunikációs modellt. Ők (vagyis mi) feltételezhetően tovább kutatnának egy olyan részletgazdag honlap után, ahol minden lényeges információ megtalálható, és még véletlenül sem kell telefonon árajánlatot kérni. A tanulság: más-más kommunikációs eszközöket részesítünk előnyben.
Ráadásul a kommunikációs eszközöket is máshogyan használjuk. Kevésbé valószínű például, hogy egy digitális bennszülött egyáltalán ne használjon emotikonokat. Ha nem használ, annak valószínűleg oka van.
Tehát, ha az idősebb kollégánk mosolygós fej nélkül ír, az nem azt jelenti, hogy haragszik, vagy épp bunkó, míg egy fiatal kolléga esetében lehet hátsó üzenete az emotikonok hiányának.
Lehet, sokan húzzák a szájukat, ha egy-egy munka előtt esetleg személyiségtesztet töltetnek ki velük, pedig nagyon hasznos lehet, mindkét fél számára. Nemcsak az, hogy milyen eszközöket preferálunk, de az is eltérő, hogyan lehet motiválni bennünket.
Én és a kisöcsém
Ha már motiváció. Az öcsém villanyszerelőként dolgozik, és jó is abban, amit csinál. Mindössze huszonegy éves, de motiváltan ébred akkor is, ha hétvégi plusz munka van. De a kora miatt sokan nem bíznak benne. Egy ismerős család megkérte, hogy szereljen lámpákat a kerti kis házukba. Az öcsém el is ment, felmérte a terepet, megmondta, hogyan lehet a kérdést megoldani, milyen eszközöket kell beszerezni, és mennyit. A tulajok férfi részlege persze összekapott ezen, nem akarták elhinni, hogy annyi méter kell, meg olyan fajta,
mert hát különben is egy ilyen gyerek nem érthet még az ilyesmihez.
Megkérdeztek egy idősebb villanyszerelőt, aki ugyanazt tanácsolta, mint a jóval fiatalabb öcsém. Ezután már rábízták a többit, és nem vitatkoztak, az amúgy teljesen más szakmában dolgozó urak.
A kor csak egy szám
Az én generációm már teljesen máshogy gondol a munkára, mint a szüleink, nagyszüleink. Mi jobban vágyunk a változatosságra, a sokszínűségre, az új világok felfedezésére. Talán ez az egyik fő dolog, amit az idősebb kollégák nem feltétlenül értenek meg. Bármennyire jó is egy munkahely, bármennyire szeretjük is, a monotonitás lehangol. A huszonévesek felmondanak, ha nem tetszenek számukra a munkakörülmények, kevésbé félnek ettől a helyzettől, mint az elődeik.
A Vasárnapnál sosem bélyegeztek meg, a korom miatt sem, s azért sem, mert pályakezdő vagyok. Pedig nem könnyű pályakezdőnek lenni, de itt olyan különböző generációkból álló csapat működik együtt, akiknek egy közös céljuk van, mégpedig, hogy jó legyen ez az újság. Ezt meg csak szívvel lehet. És nem, ezt nem azért írom, mert úgy gondolom, elvárják (ide képzeljenek el egy nevetős emotikont a fiatalabbak).
Kedves Olvasók, legyenek hasonlóan közös céljaink, álmaink, projektjeink, akárhány évesek vagyunk is, mert a kor, bizony csak egy szám.
Érdekes
Életciklusaink döntik el kapcsolataink minőségét
A New York állambeli Rochester Egyetem kutatói harminc éven át zajló vizsgálatot végeztek az emberi kapcsolatokról. A Psychology and Aging hasábjain bemutatott eredmények szerint, míg húszévesen a társas interakciók mennyisége, 30 évesen már a minőség az, ami szoros összefüggésbe hozható azzal, hogy mennyire élünk kiegyensúlyozott és boldog életet a mindennapokban. Azaz, minél idősebbek vagyunk, annál inkább fontos számunkra, hogy milyen gyakran veszünk részt közös tevékenységekben, megosztunk-e egymással mély gondolatokat és személyes érzéseket. A vizsgálat érdekessége, hogy úttörőként, naplók segítségével gyűjtötték az adatokat.
A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2022/14. számában jelent meg, a Lélek mellékletben!
Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.