Mindannyiunk életében eljön az idő, amikor úgy érezzük, megfeneklettünk. Mindegy is az ok, hogy miért történik, vagy milyenek a körülmények, van, amikor azt érezzük, itt most egyedül kevesek vagyunk.
Szerencsés, ha kellő önismerettel rendelkezünk, s mindezt belátjuk.
Nem azért, mert kevesek lennénk bármire is, hanem mert egyszerűen életünk egy olyan pontjához értünk, amikor jól jönne a segítség. Ha az önismeret mellett kellő önértékeléssel is rendelkezünk, akkor a felismerés és a segítségkérés közt vajmi kevés idő telik el, s talán túl nagy feneket sem kerítünk neki.
Munkám során a legtöbb esetben azonban azt látom, ez nem megy olyan természetességgel, mint amilyennel jó lenne, ha menne. Fontos azonban, ha olyan élethelyzetbe kerülünk, felismerjük mindezt, és igyekezzünk megtenni az első, még ha bátortalan lépéseket is. A fejünkben lévő képek a segítségkéréssel kapcsolatban sokszor sokkal nagyobb falakat emelnek, mint azt a való élet igazolná. Hogy miért téma ez mostanság? Azért, mert ideje van a segítség kérésének. Nem azért, mert baj van (ha az, akkor mindenképp), hanem mert a másik szemszögből nézve itt a segítők ideje.
Vegyük észre magunk körül mindazokat, akik ott állnak, várnak vagy éppen sietnek, de ha kérjük őket, örömmel, tiszta szívvel lépnek mellénk és emelnek fel. Ehhez nem kell mást tennünk, csak kérnünk őket. Ismerd fel a valódi segítőidet. Hisz’ ez természetes, nemde?
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.