Zöld utat kapott Lady Gaga albuma Kínában

Peking |

<p>Zöld utat kapott Lady Gaga legutóbbi albuma Kínában, ahol három évig szilenciumra volt ítélve a hatóságok által közönségesnek tartott művészete miatt - jelentette a hongkongi South China Morning Post című napilap hétfőn.</p>

Az amerikai énekesnő harmadik albuma, az Artpop egyelőre előrendelésben kapható, több mint két hónappal az után, hogy az amerikai Billboard slágerlistájának élére került.     A Kínában megjelenő lemez zenéi és szövegei megegyeznek az eredetivel, de az engedélyező hatóság az album borítójának apró módosítását kérte. Így az énekesnő terpeszben lévő, amúgy meztelen lábait fekete harisnya borítja, míg a köztük lévő kék labdát, amely mögött eredetileg ruhátlanul pózol, kicsit nagyobbra szerkesztették, így felsőteste lényegében nem látható.     A lépést az interneten többen a kínai hatóságok rugalmasságaként értékelték, Lady Gaga, a többszörös Grammy-díjas énekesnő Born This Way című albumárnak dalai közül ugyanis hat jó ideje a kulturális minisztérium százas feketelistáján volt. Ugyanezen a listán találhatók Katy Perry Last Friday Night című lemezének slágerei is.     Katy Perry januárban azonban fellépett Pekingben, mi több, felvételek tanúsága szerint megkönnyezte, amikor hagyományos kínai hangszereket is felvonultató zenekari előadásban hallhatta Roar nevű dalát. Mindez előrevetítette annak a lehetőségét, hogy egyszer Lady Gaga is megjelenhet a kínai közönség előtt. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?