Zimbabwe nem emel vádat az ország híres oroszlánját kilövő amerikai fogorvos ellen

Harare |

<p>Zimbabwe nem emel vádat az ország híres oroszlánját, Cecilt kilövő amerikai fogorvos ellen, mivel a férfi hivatalos engedély birtokában vett részt a tragikus kimenetelű júliusi vadászaton.</p>

"Felvettük a kapcsolatot a rendőrséggel, majd a legfőbb ügyésszel, és kiderült, hogy Walter Palmer úgy érkezett Zimbabwébe, hogy minden papírja rendben volt" - közölte hétfőn Oppah Muchinguri-Kashiri környezetügyi miniszter, hangsúlyozva, hogy az amerikai fogorvos ellen nem lehet vádat emelni.    Palmer, aki világszerte az állatbarátok ellenségévé vált a zimbabwei Hwangei Nemzeti Park büszkeségének megöléséért, szeptember elején tért vissza a Minneapolis külvárosában lévő rendelőjébe, miután hat hétig kerülte a nyilvánosságot.    A gazdag amerikai fogorvos többször is hangoztatta, hogy törvényesen járt el és megdöbbent, amikor kiderült, hogy vadásztársaival Zimbabwe egyik értékes állatát ölték meg.    A 13 éves, fekete sörényéről ismert Cecilt július elején egy éjszaka egy gépkocsival húzott állattetemmel csalogatták ki a védett területről. A magánterületre csalt ragadozót Palmer íjjal lőtte meg, de az állat csak később pusztult el.     Cecil kilövése után a zimbabwei hatóságok azonnali hatállyal megszigorították a nagyvadak - oroszlánok, elefántok, leopárdok - vadászatát. Három nagy amerikai repülőtársaság pedig betiltotta járatain a vadásztrófeák szállítását.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?