Változások küszöbén?

A Kubát csaknem 50 éve irányító szakállas politikus a 2006. júliusi műtét óta tartó lábadozása alatt többször is ellentmondásos jelzéseket adott arról, mit szándékozik tenni a jövőben. A múlt év végén például első ízben jelentette ki, hogy nem áll szándékában „ragaszkodni” tisztségeihez, sem pedig útjába állni a kubai vezetés fiatalításának.

A múlt héten a havannai sajtóban megjelent hosszú írásának egyik fő gondolata az volt, hogy híján van azoknak a fizikai képességeknek, amelyeket a választási hadjáratban való részvétel és kortesbeszédek elmondása megkövetel. Másnap viszont, a Castróval lezajlott személyes találkozója után alig két órával, Luís Inácio da Silva brazil elnök azt állította a kubai politikusról, hogy „kész betölteni politikai szerepét”. Da Silva szerint Castro egészségi állapota kifogástalan, s a beszélgetésen hihetetlen éleselméjűségről adott tanúbizonyságot.

A kubai parlamentnek a választások után 45 napja lesz arra, hogy a képviselők soraiból megválassza az államtanácsot. Az utóbbi testület tagjai választják meg azután az államtanács elnökét, aki Kubában az államfő szerepkörét tölti be. A nemzetgyűlés dönt a minisztertanács (kormány) elnökének a személyéről is. A múltban mindkét funkciót Fidel Castro töltötte be, egészen 2006 nyarán történt megbetegedéséig és műtétjéig.

A legvalószínűbb forgatókönyvnek az tűnik, hogy a parlament Fidel öccsét, Raúl Castrót választja meg mind a két testület (államtanács, minisztertanács) elnökévé. Ezzel Raúl kilépne az ideiglenes vezető szerepköréből, s ezután már nem átmeneti elnökként állna a szigetország élén – vélekedett a hamburgi GIGA intézet latin-amerikai szakértője.

Bert Hoffmann szerint az sem zárható ki, hogy a nemzetgyűlés szétválasztja a két vezető tisztséget – először a kubai forradalom óta. Ha csakugyan Raúl lépne Fidel örökébe, akkor mindjárt adódna a következő kérdés: ki örökli meg a fiatalabb Castro első alelnöki pozícióját? Annak betöltése ugyanis fontos jelzésértékkel bír Kuba jövője szempontjából. Ha Ricardo Alarcón, a jelenlegi parlament elnöke kerülne erre a posztra, az „a régi gárdán belüli megoldást jelentene” – véli Hoffmann. Megválasztása az államtanács első elnökhelyettesévé nem jelentene egyértelmű iránymódosítást, ami éppenséggel vonzóvá teheti személyét a hatalmi egyensúlyra gondosan ügyelő apparátus számára. Ebből a szempontból Alarcón megfelelő kompromisszumos jelölt lehetne. Carlos Lage, a többi négy alelnök egyike a 90-es évek óta mint a gazdasági reformok építőmestere pátoszmentesen fáradozik a kubai „válságmenedzselésen”. Amióta Raúl vette át a politika irányítását, Lage még inkább előtérben van. Ha ő kerülne az első alelnök pozíciójába, az Hoffmann szerint „a reformokat hangsúlyozó erős jelzés volna – talán túl erős is”.

Felipe Pérez Roque külügyminiszter tavaly decemberben meglepetést keltve bejelentette, hogy Kuba alá fog írni két, az emberi jogokra vonatkozó nemzetközi nyilatkozatot. Ennek dacára ő a lakosság szemében inkább számít megalkuvó apparátcsiknak, mint a változások szükségességét zászlajára író reménységnek. Nem lehet kizárni, hogy a második garnitúrából kerül valaki az államfő első helyettesének a posztjára – olyan valaki, akivel senki nem számolt. Emellett szól, hogy ebben az esetben a tisztség betöltéséből szinte lehetetlen volna kiolvasni bármiféle, a kubai politika irányára vonatkozó döntést.