<p>Hét embert lőtt le és kettőt sebesített meg eddig az amerikai Phoenix városban egy feltételezett sorozatgyilkos, akit nagy erőkkel keresnek a hatóságok. Tíz év után ez az első sorozatgyilkosság Arizona állam fővárosában.</p>
Újra sorozatgyilkos garázdálkodik az amerikai Phoenixben
A gyilkos Phoenix két, főleg spanyol ajkúak lakta negyedében vadászik áldozataira, akiket rendszerint éjszaka lő le otthonuk előtt. A gyilkosságsorozat március közepén kezdődött egy a barátaival az út szélén álldogáló 16 éves fiú lelövésével.
A legsúlyosabb, június 12-én történt esetben két, egy autóban beszélgető és zenét hallgató felnőtt nőt és egy 12 éves lányt lőtt agyon a tettes, aki rendszerint maga is autóból vagy onnan rövid időre kiszállva öli meg áldozatait. A nőket az autó utasoldala mellől lőtte le, nyolc golyót eresztett beléjük.
A hatóságok 50 ezer dollár nyomravezetői díjat tűztek ki, és fantomképet tettek közé a feltételezett tettesről, aki szemtanúk leírása szerint maga is egy spanyol ajkú fiatal férfi lehet. Indítéka ismeretlen.
Phoenixben 2005-2006-ban hat ember halt meg és 19 sebesült meg egy támadássorozatban, amelynek célpontjait látszólag véletlenszerűen választották ki. Az ügyben két férfi került rács mögé.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.