Újra 350 kilométerrel száguldanak a szupervonatok Peking és Sanghaj között

Peking |

<p>Egy súlyos vasúti katasztrófát követő hosszú, hatéves kényszerszünet után az eddigi 300 helyett újra 350 kilométeres óránkénti sebességgel száguldanak a szupervonatok Kína két legnagyobb városa, Peking és Sanghaj között.</p>

Csütörtöktől mindkét irányban naponta 14 újgenerációs szupervonat, Fuxing teszi meg az 1250 kilométeres utat 4 és fél óra alatt, 20 percet lecsípve a menetidőből. A kínai államvasutak szóvivője szerint ezek a vonatok olyan népszerűek, hogy az első napra már egy héttel korábban elkelt minden jegy. 

Kínában 2008-ban közlekedtek először vonatok 350 kilométeres csúcssebességgel. Peking és Sanghaj között 2011-ben, egy 40 halálos áldozatot követelő vasúti szerencsétlenség után csökkentették a szupervonatok sebességét 300 kilométer per órára biztonsági okokból.

2011. július 23-án egy nagysebességű vonat a kelet-kínai Vencsou városnál összeütközött egy másik szupervonattal. A szerencsétlenségben negyven ember életét vesztette, 190-en megsérültek. A balesetet a jelzőrendszer meghibásodása okozta a hatóságok szerint.

A Peking-Sanghaj vasútvonal az egyik legforgalmasabb Kínában, évente több mint 100 millió ember utazik rajta. 

Kínában van a világ nagysebességű vasútvonalainak 60 százaléka, a 22 ezer kilométernyi szupervasút egyharmada alkalmas a 350 kilométer/óra sebességű közlekedésre. 2020-ra további 10 ezer kilométernyi szupervasút üzembe helyezését tervezik. 

A szupervonatoknak a Peking-Sanghaj vonalon üzembe helyezett új nemzedéke, a Fuxing (Megfiatalítás) a korábbi szupervonat, a Hexie (Harmónia) jelentősen továbbfejlesztett, tágasabb és energiatakarékosabb, megbízhatóbb és hosszabb élettartamú változata. 

A szupergyors vonatairól híres Japánban a jelenlegi leggyorsabb szuperexpressz, a Tohoku Sinkanzen 320 kilométeres óránkénti sebességgel közlekedik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?