Túlélési esélyt kell biztosítani az orrszarvúknak

Nanyuki |

<p>Hatalmas testükkel, vastag, páncélszerű bőrükkel és impozáns szarvukkal legyőzhetetlennek tűnnek, mégis a túlélésért harcolnak Afrika orrszarvúi.</p>

Elsősorban Ázsiában keresett portéka az orrszarvútülök állítólagos gyógyhatásai, feltételezett potencianövelő ereje miatt. A vadorzók gyakran a nemzeti parkokban és a magánrezervátumokban is megpróbálkoznak az állatok kilövésével.

Az északi szélesszájú orrszarvúból (Ceratotherium simum cottoni) világszerte csupán öt példány él állatkertben. Közülük négyet decemberben egy visszatelepítési program keretében Kenyába szállítottak, hogy megadják az utolsó esélyt a faj fennmaradásának.

Keskenyszájú orrszarvúból (Diceros bicornis) a XX. század elején még mintegy négyszáz ezer példány legelészett Afrikában, mára számukat csupán 3600-ra becsülik. Ez azonban már előrelépést jelent, hiszen a kilencvenes években mindössze 2500 példány élt a kontinensen, néhány országban pedig teljesen kihalt.

Kicsit jobb a helyzet a déli szélesszájú orrszarvú esetében (Ceratotherium simum simum): ezt a fajt a XIX. század végén kihaltnak tartották, azóta azonban tizenegyezerre nőtt a számuk, többségük Afrika déli részén található.

A különböző afrikai államok természetvédői megpróbálják azokon a területeken is újra meghonosítani az orrszarvúkat, ahonnan mára teljesen eltűntek. Májusban Tanzániába szállítják az első öt keskenyszájú orrszarvút, hogy a Serengeti Nemzeti Parkban leljenek új otthonra. A vadőrök terveik szerint összesen 32 állatot költöztetnek a kelet-afrikai országba.
A szomszédos Ugandában is hasonló áttelepítési programot indítottak, amelynek keretében Kenyából és Dél-Afrikából visznek orrszarvúkat az országba.

Az átköltöztetés a legtöbb esetben sokkal problémamentesebb, mint a veszélyeztetett állatok védelme jelenlegi élőhelyükön. A kenyai Tsavo Nemzeti Parkon belül külön körbekerített rezervátumban próbálják védeni a vadőrök az állatokat. Az utóbbi években állami és privát együttműködés is kialakult az állatok védelme és tenyésztése érdekében.

A közelmúltban a csehországi Dvur Kralove állatkertből a kenyai Nanyuki közelében lévő Ol Pejeta magánrezervátumba költözött Najin, Fatu, Sudan és Suni, a négy északi szélesszájú orrszarvú. Sudan kivételével - fiatal korában Szudánban fogták el - az állatok egész életüket az állatkertben töltötték: telente csak egy-egy órára mentek ki a szabadba, sosem legeltek füvet, mindig betonpadlót éreztek lábaik alatt - mondta el Batian Craig, az Ol Pejeta egyik intézője.

A cseh télből az afrikai nyárba érkező állatok három hónapot töltöttek karámokban, hogy fokozatosan szokjanak hozzá az új környezet szagaihoz és zajaihoz, majd folyamatosan bővítették mozgásterüket. "Kezdetben nagyon idegesek voltak, amikor el kellett hagyniuk a karámot. Sudan az első séták után teljesen kimerült, lábai túl gyengék voltak" - mesél a kezdeti nehézségekről Craig.

Sudan és Najin jelenleg már egy nagy, körbekerített területen él öt másik szélesszájú orrszarvú társaságában. Sunit és Fatut is külön területre költöztetik majd a gondozók. A vadőrök remélik, hogy az állatkerti állatok vad társaiktól ellesik a társas viselkedés szabályait, és talán a jövőben utódról is gondoskodnak majd.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?