<p>Ettől tart az ügynökségnek tanácsokat adó panel, amely szerint az ISS is hátráltathatja a végrehajtást. </p>
Túl homályos a NASA Mars-terve
A NASA tervezett Mars-expedícióival kapcsolatban lapunk hasábjain is többször olvashattunk a fontosabb fejleményekről, dacára annak, hogy még az előzetes elképzelések sem nyerték el végleges formájukat. Az amerikai fél a 2030-as évekre tervezi a hosszú utazást, a biztonsági jellegű tanácsokat adó panel szerint azonban az alapvető elemek is hiányoznak.
Az Aerospace Safety Advisory Panel (ASAP) most közzétett éves jelentésében kitérnek arra, hogy mind a rakéta, mind pedig az űrhajó tekintetében komoly aggályok merülnek fel, hiszen itt néhány konkrét technológia megemlítésén vagyunk csak túl, a küldetés részleteinek körvonalazása és az architektúra kialakítása még várat magára. A NASA illetékesei szerint erre még nincs szükség, de ők valójában azt remélik, hogy az elkövetkező 20 évben olyan technológiai fejlődésre kerül majd sor, amely jelentős mértékben leegyszerűsíti a problémát.
Természetesen a politikai megfontolások is komoly szerepet játszanak a bizonytalanságban, itt ugyanis sok múlik azon, hogy a Kongresszus mekkora költségvetést tart finanszírozhatónak. Tekintettel arra, hogy a Nemzetközi Űrállomás és a Mars-expedíció együttes költségei túl magasnak bizonyulnának, az ISS-t már 2024-ben elhagyhatnánk, hogy ezt követően a Marsra koncentráljunk - a NASA a maga részéről szeretné egészen 2028-ig használni az űrállomást, ez viszont a támogatásoktól függ.
Felmerül az is, hogy először a Holdon kellene bázist építenünk, majd az ott szerzett tapasztalatokra építve célozhatnánk meg a vörös bolygót - ez azonban nyilván komoly, akár több évtizedes csúszást idézne elő, ami nem mindenkinek elfogadható.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.