Tömeges válás az olimpiai esküvők után

Sanghaj |

<p>Háromszáz pár készül válni Sanghajban azok közül, akik a pekingi olimpiai játékok megnyitójának napján - 2008. augusztus 8-án - kötöttek házasságot, hogy éljenek a jó szerencsével, a kínai hagyományok szerint ugyanis a nyolcas számjegy örömet és szerencsét hoz.</p>

"Megbántam, mert rájöttem, hogy a férjem madzsongfüggő, és egyáltalán nincs életcélja" - magyarázta egy asszony, aki alig hét nappal a megismerkedésük után ment hozzá a párjához, hogy el ne mulasszák a különösen szerencsésnek tartott dátumot. Pekingben aznap például 16 000 pár házasodott.

Su Hszin, egy párkapcsolati tanácsadással foglalkozó sanghaji cég vezetője elmondta, a 300 válni készülő párt többnyire olyan fiatalok alkotják, akik a házasságkötésük előtt jóformán alig ismerték egymást, és csak a kitüntetett nap miatt házasodtak össze. Szűk két hónappal a boldog kezdetek után azonban felmerültek az első problémák a lakásvásárlással, a rokonokkal kapcsolatban, sőt már előbb is, amikor abban sem értettek egyet, milyen lakodalmat rendezzenek.(MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?