"Tiltott gyermekmunkáért" 116 ezer euróra büntették a sztárhegedűst

Hága |

<p>Megbírságolták André Rieu holland hegedűművészt, mert a megengedettnél későbbi időpontban is színpadon voltak gyermekkorú előadók néhány 2015-ös koncertjén.</p>

A holland munkaügyi felügyelet eredetileg 236 ezer euró bírságot szabott ki, ezt közben 116 ezer euróra mérsékelte, de a sztárhegedűs még ezt is abszurdnak tartja és bírósághoz fordult. 

A modern keringő "királyaként" emlegetett hegedűművész tizenegy, 9 és 12 év közötti román pánsípművészt léptetett fel szülővárosában, Maastrichtban 2015 júliusában egy hét előadásból álló koncertsorozaton, amelyen Gheorghe Zamfir román pánsípvirtuóz volt a sztárvendége. 

A munkaügyi felügyelet szerint a gyerekeket 19 óra és éjfél között dolgoztatták, pedig a holland munkaügyi törvények tiltják kiskorúak 23 óra utáni foglalkoztatását. 

Rieu ügyvédje azzal érvel, hogy az ifjú zenészek pár percre valóban megjelentek a színpadon este 11 óra után, de már nem dolgoztak, hanem csak üdvözölték a közönséget. 

A jogi képviselő szerint André Rieu koncertjein hagyomány, hogy az előadás végén az összes fellépő színpadra lép, hogy elbúcsúzzon a közönségtől.

Az ügyvéd szerint a hegedűművész nem is tudta, hogy "gyermekek munkáltatója", mivel a fiatalok "Gheorghe Zamfir kísérőjeként" léptek fel.

Az ügyben várhatóan november 4-én hoz döntést a limburgi kerületi bíróság. 

A 68 éves holland hegedűvirtuóz 40 millió hanglemezt adott el, többet, mint bármely más komolyzenei előadó.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?