Téma a VASÁRNAPBAN: Egy sorsfordító nap krónikája

v

Ötvenéves a prágai tavasz is, nemcsak a Vasárnap! A reformtörekvések félszázados évfordulója kapcsán Dobos László özvegyével, Éva nénivel, a pozsonyi Duna Utcai Alapiskola egykori tanárával beszélgetett Veres István, főleg arról, mit jelentett 1968 a csehszlovákiai magyaroknak.

Mielőtt még feltenném az első kérdést, Éva néni egy füzetet tesz elém. „Most került elő, ahogy visszagondoltam azokra a hónapokra, és keresgéltem.” Kemény papírfedeles irka, a címkéjére írva KRÓNIKA 1968. VI. 9-től. „Ötven éve ott van a fiókomban. Őrzöm is, mert annak a pillanatnak a hangulatát adja vissza, ami 1968. június 9-én történt.” Ezen a napon zajlott a Csemadok nagygyűlése, ahol sikerült leváltani a szervezet Központi Bizottságának éléről Lőrincz Gyulát, aki a Csemadokot 1949-es alapítása óta vezette.

A már megvásárolható Vasárnapban megtudhatják azt is, milyen ember volt Lőrincz Gyula; ki volt az események mozgatórúgója; mi áll a krónikában; hogyan élték meg, amikor jöttek az oroszok; hogyan lett Dobos László a Szlovák Szocialista Köztársaság nemzetiségi ügyekért felelős tárca nélküli minisztere; miért kellett a gyerekeit a nagymamánál hagyni; mi volt Dobos László legnagyobb politikai élménye; miért hallgattatták el

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?