Végleg állatkertbe zárták azt a vadon élő tigrist, amely három ember halálát okozta az elmúlt években Indiában – közölték vasárnap a helyi hatóságok.
Rács mögé került a három ember halálát okozó tigris
Az ötéves nagymacskaféle nemcsak emberi településekre volt veszélyes, de teheneket is megtámadott India két államában, Maharastra és Madzsa Prades államban mintegy 500 kilométeres körzetben.
Madzsa Prades állam fővadőre elmondta, hogy többször megpróbálták visszatelepíteni a vadonba a tigrist, de folyton visszatért a lakott területek közelébe. Mivel veszélyes vadállatról van szó, nem maradt más lehetőségük, mint végleg állatkertbe zárni a ragadozót.
A helyi sajtóban csavargónak nevezett tigrist először 2018 decemberében fogták be, de két hónap után elengedték. Nyomkövető gallért kapott és egy nemzeti park mellett bocsátották szabadon, a tigrisrezervátum szomszédságában.
A tigris azonban visszatért az emberlakta vidékre, tehenekre vadászott és fenyegetést jelentett a közösségre. Így végül benyugtatózva újra befogták, és Bhopálba, a fővárosba szállították egy állatkertbe. A tigris sorsáról már hónapokkal ezelőtt döntöttek, de a koronavírus-járvány miatt csak most tudták végrehajtani a befogást.
A bhopáli Van Vihar Nemzeti Park igazgatója elmondta, hogy egyelőre hagyják, hogy a tigris hozzászokjon az új környezethez, aztán majd eldől, hogy marad a rácsok között, vagy kiengedik a kerítésekkel védett szafariparkba.
Indiában 2014 és 2019 között 225 ember halt meg tigristámadás következtében. Az orvvadászok 2012 és 2018 között több mint 200 tigrist öltek meg.
A világszerte vadon élő tigrisek 70 százalékának India ad otthont. Az indiai kormány tavalyi jelentése szerint a tigrispopuláció a 2006-os mélypontot jelentő 1411 egyedről 2018-ra 2967-re nőtt.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.