Panoráma

Ormányos medve, dorádó és sok-sok pelikán

A nyugati part. Csaknem három hónappal Mexikóvárosba érkezésem után, és két hónappal a Popocatépetl vulkán első kitörését követően szomorú szívvel döntöttünk úgy, hogy elköltözünk a nyugati partra, Puerto Vallartába. Olyan magas volt már a légszennyezés, hogy nem bírtuk tovább. Elkészült az autónk is, így nekivágtunk a csaknem 800 kilométeres útnak.
ÚJ SZÓ ONLINE

2019. augusztus 11. 19:14

Az egyik legismertebb tequilamárka szeszfőzdéjének az udvara  - A szerző felvételei

Mexikó második legnagyobb városán, Guadalajarán keresztül. Az autópályán néhol a 3500 métert is meghaladó magasság, illetve a nagy szárazság miatt csak lassan és több pihenővel tudtunk haladni. Guadalajarában volt egy találkozónk a Museo Hospicio Cabanasban ahová Paolát meghívták egy performance eseményre, én pedig sikeres tárgyalást folytattam egy lehetséges kiállításról 2020-ban, a Transart Communication harminc évéről.

Másnap este érkeztünk meg a nyugati partra, Jalisco és Nayarit államok határán fekvő Bahía de Banderas-öbölbe, Puerto Vallarta új negyedébe, Nuevo Vallartába, ahol a következő pár hetet töltöttük. Az öböl a nyugati part, a Csendes-óceán gyöngyszeme, sok-sok híresség vásárolt itt óceánparti villát. Richard Burton és Elizabeth Taylor titkos románca is ebben a városkában zajlott, és Lady Gagának is van itt villája. A város híres a nyitottságáról, az LMBTQ közösségéről a hangulatos tengerparti sétányáról, a Maleconról. A környék pedig a mesésen szép és igazán különleges Las Islas Marietas szigetéről nevezetes (itt található a titkos strand, ahová csak apálykor lehet beúszni egy kis barlangon keresztül, és bent egy kör alakú saját homokos tengerpart vár, persze, nem ingyen, és szerencsére az utóbbi időben erősen korlátozták a látogatók számát).

Az öbölbe télen, január-február környékén beúsznak a hatalmas (14–16 méteres) hosszúszárnyú bálnák (a barázdás bálnák egyik fajtája) párosodni és elleni. Alig várom, hogy visszaérjünk és láthassam, hallhassam a nászéneküket. A másik különlegesen szép faj az ördögrája, ami szintén gyakran előfordul az öbölben, olykor ki-kiugrik a vízből. Ezek is óriási halak, akár 9 méteres úszófesztávolságúra és 2-3 tonnásra is megnőnek. És hogy senki se maradjon ki a felsorolásból, sajnos, itt élnek tengeri krokodilok is, sőt, a lakásunktól alig pár méterre többször is láttak 5-6 méteres példányokat sétálni. Nuevo Vallarta helyén nem is olyan régen egy mangroveerdő volt, és a jól kifejlett és éhes krokodilok még nem szokták meg az emberek jelenlétét. Valahogy meg is értem őket. Ettől persze még minden este és reggel kutyasétáltatás közben az egyik szemem a félig vak kutyánkon, Tlacuachén volt, a másik meg mindenhol krokodilt látott. Szerencsére csak néhány barátságos leguánnal és egy mosómedvepárral találkoztam rendszeresen.

Galéria
gallery-image-1
gallery-image-2
gallery-image-3
gallery-image-4
+4

Amikor elindultunk Mexikóból, eldöntöttem, ha csak tehetem, halon fogok élni. Nos, sikerült. Sokat főztem, egyébként is ez az egyik hobbim, és sorra látogattuk a helyi halas vendéglőket.

A lakásunktól alig 50 méterre volt a Barracuda vendéglő, ahol nagyon gyorsan összehaverkodtam a személyzettel, így mindig tudtam, mikor van friss hal vagy különleges fogás. Nem volt nehéz dolgom, mert Pao itt nőtt fel, és a környéken szinte mindenkit ismert. Tudta, hová kell menni, ha friss halat szeretnénk venni jó áron, és konyhakész állapotban hazavinni. Mindig kaptunk egy kis kóstolót is másfajta halakból. Így lett kedvencem a dorádó (angolul mahi-mahi). A napokban kaptuk a hírt, hogy az említett Barracuda vendéglő előtt láttak egy ötméteres krokodilt sétálni...

Sokat csavarogtunk a környéken. Végiglátogattuk a gyerekkor helyszíneit, találkoztunk barátokkal, osztálytársakkal. Így jutottunk el egy nagyon különleges gourmet vendéglőbe, a Le Kliffbe, amely az öböl déli részén, a tengerparton, pontosabban a tengerparti sziklákra épült. Itt minden különleges és különlegesen drága volt, nem a mi pénztárcánkhoz szabták az árakat, de még az adagokat sem a mi hasunkhoz méretezték, még jó, hogy nem mi fizettünk. Volt itt minden és mindenből a legjobb… Érezni lehetett, hogy olyan helyen járunk, ahol sok hollywoodi sztár fordul meg. A vendéglő egyik különlegessége, hogy a környékbeli ormányos medvéket nem zavarják el, azok bejáratosak a vendéglőbe és már megszokták az embereket, így akár meg is simogathatod őket. Eddig nem is tudtam, hogy létezik ilyen faj, most meg együtt ebédeltem velük… Innen egy olyan öbölbe folytattuk utunkat, ahová csak hajóval lehetett eljutni. Yelapa igazi búvárparadicsom. Rengeteg színes rákfajtával, amelyek időnként teljesen elárasztják a környéket, gyönyörű madarakkal és pelikánokkal. Szándékosan emeltem ki a pelikánokat. Ezek a látszólag csetlő-botló, ügyetlen, aránytalan testalkatú madarak inkább illenek a Jurassic parkba, mint a 21. századi természetbe. Rendkívül szerethető, vicces és ügyes halászmadarak. Errefelé rengeteg pelikán van, és nagy tisztelet övezi őket. Volt egy szomorú apropója is annak, hogy ide látogattunk. Paola édesanyjának földi maradványait itt szórták a tengerbe egy évvel ezelőtt, így most a szűkebb család itt jött össze egy rövid megemlékezésre.

Hamar eltelt az a pár hét, amit itt tölthettünk hazautazásunk előtt. Összepakoltuk hát cuccainkat, és elindultunk haza. Mivel idefelé rengeteg izgalmas helyen autóztunk keresztül, úgy döntöttünk, a visszaúton meglátogatunk néhány helyet. Az első a Dzsungel gyümölcsei, egy út melletti helyi közösség üzletei, ahol csakis helyben termő javakat árusítottak. Kókuszmag, guanabana (nálunk graviola), kókuszvíz, banánkenyér, Jack fruit (a jákafa gyümölcse), ez utóbbi meglepett, mert ezzel a gyümölccsel Laoszban találkoztam, és úgy tudtam, Délkelet-Ázsiában őshonos, de megnyugtattak, hogy ez így is van, viszont az itteni klíma nagyon kedvez ennek a gyümölcsnek, és körülbelül 30-40 éve elkezdték termeszteni. Ma már közkedvelt gyümölcs ezen a vidéken is. A fán termő legnagyobb gyümölcs, az egyetlen, amely a fa törzsén terem. Nem ritkán 36 kilósra is megnő.

A következő megálló kiválasztása nagy dilemma volt: Magdaléna vagy Tequila. Magdaléna az opálbányáiról ismert, Tequila pedig a tequiláról. Nem fogják kitalálni, hol álltunk meg… Igen, Tequilában. És alig vártam, hogy odaérjünk. Egyrészt azért, mert szeretem a tequilát, persze, nem a nálunk kaphatóról beszélek. Másrészt, mert itt volt alkalmam végigkóstolni olyan tequilákat, amilyeneket máshol nem lehet. Főleg a kézműves kis szeszfőzdék termékeit, de az igazán nagyok is más minőséget tesznek az asztalodra errefelé. Egy kis tequila-gyorstalpaló. Háromféle tequilát ismerünk. Mindhárom kék agavéból készül (most tudtam meg, hogy az nem is kaktuszfajta), és csak egy jól meghatározott területen, főleg a Jalisco államban gyártott terméket lehet tequilának nevezni. A háromféle tequila: 1. a Blanco, kétszer párolják le és nem érlelik, 2. Reposado, 3-9 hónapig érlelik tölgyfa hordóban, 3. Anejo (ejtsd anyeho) 9-24 hónapig érlelik tölgyfa hordóban. Nos, ez az igazi és rá kell, hogy legyen írva, 100% agave. Ha nincs ráírva, akkor más adalékokat is tartalmazhat. Ettől összetettebb a kép, de ennyit elég tudni ahhoz, hogy igazán jó tequilát ihassunk. Egyébként nem isszák citrommal és sóval, ahogy mifelénk, naranccsal és fahéjjal pedig egyáltalán nem. Ahogy Mexikóvárosban a legtöbb ajándéktárgy Frida Kahlót ábrázolja, úgy itt minden a tequiláról szól. Már esteledett, mire el tudtunk indulni. Guadalajarában egy közös ismerősünk fogadott be minket egy éjszakára, reggel indultunk tovább Mexikóvárosba.

Frida Kahlót és Diego Riverát nem lehet kihagyni. Igaz, többször meglátogattam már a híres casa azult, Frida Cahlo múzeummá alakított házát, de még volt 2 napunk az indulásig, így elmentünk Coyoacan városrészbe, hogy a Frida Kahlo mellett beleszagoljunk egy kicsit a régi Pachuco kultúrába, és hallgassunk egy kis mariachi zenét. A Pachuco – védelmező, tulajdonképpen egy-egy kis közösségből kiemelkedő, a divathoz és zenéhez nagyon erősen kötődő, talpig úriember. Ma már nagyon kevés Pachucóval lehet találkozni, de Coyoacan éppen ilyen hely. Rendkívüli tisztelet övezi őket és még akadnak helyek, ahol zenét szolgáltatnak és összetartják a kisebb-nagyobb, főleg idős közösségeket. Valamikor a húszas–harmincas években a mambó, majd a swing zene kapcsolódott a nevükhöz, de ma már leginkább a mariachi. Ez a zenei irányzat is, mint annyi minden Spanyolországból érkezett, de a nacionalizmus idején főleg a 19. században, amikor az őslakosok zenéjével már szervesen összekeveredett, nyugaton vált Mexikó meghatározó irányzatává.

A mexikói útinapló végére értem, azonban hamarosan újra találkozunk. A zsebemben új repülőjegyek lapulnak, Dél-Amerika következik: Chile, Argentína, Paraguay, Uruguay és Brazília. Addig is Adios muchachos.

Rokko Juhász

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Coe egyik világcsúcsára sem számított

Merkel a Kuciak-gyilkosság ügyében folyó nyomozásról kérdezte Čaputovát

VIDEÓ: Ledózerolták a kuncsaftjaira támadó albán vendéglős éttermét

20 fokos hőmérséklet-különbség volt az északi és a délkeleti országrész között

24 óra a sérült gyerekekért

Jelentősen romlott a Titanic állapota

Legfrissebb galériák
Olvasta már?