Nagy hal, nagy bosszúság - szerdai Horgász mellékletünkben

Dobogó szívvel lopakodok le a partra, ám legnagyobb megdöbbenésemre feldúlva a hely. A lejtő vízszintesre faragva, kisebb szobányi területen kiirtva minden. A placc végén deszkával borított „kemencepadka”, bal kézről sátornak való hely, kivágva a bokrok, amelyek alatt gyönyörű pontyokat, csukákat láttam elúszni fényes nappal is, egy-két arasznyira, szinte hozzásimulva a parthoz. El is húzok innen csalódottan, meg sem állok a tó végéig.
Jórészt motoszkálok, gilisztával ejtegetek, majd kukoricával próbálkozok, kevés sikerrel. Míg csak eszembe nem jut, hogy tavalyról maradt egy flakon ultrabite a táskámban. Spriccelek a csodaszerből egy jókora esőgilisztára, és besuhintok a keresztben fekvő fatörzs végéhez, ahol pár éve akasztottam egy nyolckilós pontyot. S láss csodát, a kapások beindulnak! Tenyeres bodorkák után jókora, legalább félkilós sügért sikerül fognom. Szálkás is, szép is ez a kis ragadozó, visszaadom a szabadságát. Újra pottyantok, a hosszan elnyúló fatörzshöz ejtve a csalit. Szinte látom magam előtt, ahogy a fa mellett lassan pilinckézik lefelé a giliszta. El sem éri a fenéket, amikor elkapja valami, elindul a zsinór. Komótosan, nem ráncigálva, tehát komoly hal vehette föl. Mikor úgy érzem, ezt már rendesen benyelte, odatörlök. Zzzzííííí..., mondja az orsó fékje.

Részletek az Új Szó augusztus 17-ei számában.