Nagy hal, nagy bosszúság - szerdai Horgász mellékletünkben

<p>Végre akad egy szabadnapom, amikor kora reggeltől estig kint lehetek. Ügetek a kedvenc tavamra, a régi, megszokott helyemre, ahol a bokrok, szederindák szövevényében, egy falatnyi érintetlen résben szoktam pecázni.</p>

Dobogó szívvel lopakodok le a partra, ám legnagyobb megdöbbenésemre feldúlva a hely. A lejtő vízszintesre faragva, kisebb szobányi területen kiirtva minden. A placc végén deszkával borított „kemencepadka”, bal kézről sátornak való hely, kivágva a bokrok, amelyek alatt gyönyörű pontyokat, csukákat láttam elúszni fényes nappal is, egy-két arasznyira, szinte hozzásimulva a parthoz. El is húzok innen csalódottan, meg sem állok a tó végéig.
Jórészt motoszkálok, gilisztával ejtegetek, majd kukoricával próbálkozok, kevés sikerrel. Míg csak eszembe nem jut, hogy tavalyról maradt egy flakon ultrabite a táskámban. Spriccelek a csodaszerből egy jókora esőgilisztára, és besuhintok a keresztben fekvő fatörzs végéhez, ahol pár éve akasztottam egy nyolckilós pontyot. S láss csodát, a kapások beindulnak! Tenyeres bodorkák után jókora, legalább félkilós sügért sikerül fognom. Szálkás is, szép is ez a kis ragadozó, visszaadom a szabadságát. Újra pottyantok, a hosszan elnyúló fatörzshöz ejtve a csalit. Szinte látom magam előtt, ahogy a fa mellett lassan pilinckézik lefelé a giliszta. El sem éri a fenéket, amikor elkapja valami, elindul a zsinór. Komótosan, nem ráncigálva, tehát komoly hal vehette föl. Mikor úgy érzem, ezt már rendesen benyelte, odatörlök. Zzzzííííí..., mondja az orsó fékje.

Részletek az Új Szó augusztus 17-ei számában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?