Miről ír a szombati Új Szó? Szakértő nyilatkozik a válságról

<p>Kubiš külügyminiszter csak blöffölt magyar kollégájának, Göncz Kingának, amikor arról beszélt, hogy a magyarországi szlovák iskolák hátrányos helyzetbe kerülnek az uniós támogatások megítélésénél, derítette ki az Új Szó az érintett magyarországi tanintézetekben.</p>

A lap szombati számában Maja Pliszeckájáról mesél Szakály György Kossuth-díjas balettművész, ugyancsak a kultúra oldalán olvasható interjút Vázsonyi János szakszofonossal, aki hamarosan Pozsonyban lép fel.
Elfogultsággal vádolja a Nyitrai Kerületi Bíróságot a munkaügyi hivatal egykori igazgatója, aki ellen a munkanélküli segélyekkel való visszaélés miatt folyik per – több mint kilenc éve – adja köre a Régió rovat.
A sportoldalakon külön írást találnak a magyar csodalóról, Overdose-ról annak kapcsán, hogy elindul-e a hongkongi versenyen, és írunk arról is, hogy kosárlabdaklubot vásárolt Kassán Szalaba Károly szepsi üzletember.
A szombati vendég Juraj Karpiš gazdasági elemző, aki a pénzügyi világválságról nyilatkozik.
A szokásos szombati mellékletek közül a Szalon közli Bodzsás G. Kálmán reakcióját a cigányzenészek utánpótlásával kapcsolatban, a Presszóból pedig megtudhatjuk, hogy tombol a tetoválási láz a sztárvilágban, és megemlékezést olvashatnak a mellékletben Guillaime Depardieu napokban elhunyt francia színészről. (jmk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?